Keress receptre vagy hozzávalóra
Hirdetes
Recept feltöltés

Úton Délre – 1. rész: Mexikó

Hirtelen hagytuk ott Kaliforniát, talán túl hirtelen. Az a tíz év úgy elröppent, mintha meg sem történt volna. Maradt nyolcvan doboznyi, szívünkhöz nőtt kacat, és sok-sok, mindennél többet érő, szép élmény.
Hirdetes

A távozás utáni percek voltak a legnehezebbek. Ott álltunk már a határ túloldalán, méterekre a sorompótól, és szótlanul bámultunk vissza az aranyszínű kaliforniai dombokra, amiket percekkel azelőtt még otthonunknak neveztünk. Kavarogtak bennünk a legkülönfélébb érzések. Örültünk, mert régóta tervezett dél-amerikai utazás várt, és féltünk, mert nem tudtuk, mi vár majd ránk, amikor a sok kaland után landolunk Ferihegyen. Lórúgásként érkezett ez az intenzív érzés, amit még az Inka föld és Machu Picchu sem tudott tisztára mosni bennem. Talán ez a honvágy. Sokkal erősebben éreztem most, mint amikor egy évtizede a saját szülőföldemtől búcsúztam. Érdekes - gondoltam –, utáltam az USA-t annyira, hogy otthagyjam, de úgy látszik, annyira azért szerettem Kaliforniát, hogy már az első pillanatokban honvágyam legyen.

Ennyit az érzelgésről. Jött még egy ölelkezés, majd egymás hátára segítettük az embernagyságú hátizsákokat, és a parkolón keresztül átgyalogoltunk a buszállomásra. A busz fél óra múlva indult délre. Mexikóból szégyenszemre nem sokat láttunk. Sárecz Iván barátunknak is nehéz volt megértenie, minek rohantunk keresztül ott, ahol ezernyi a látnivaló, és ahol pár évvel ezelőtt ő hónapokig vígan barangolt. A magyarázat nagyon egyszerű. Három napunk volt, hogy odaérjünk Mexico City-be, ahonnan a repcsi indult Costa Ricán keresztül a perui Limába. Tehát bármennyire is kínos, nem lesz most terítéken a Yukatán, El Pinacate és a Maya civilizáció sem. Viszont csak a buszon történtek elegendőek ahhoz, hogy napokig írjak, főként azért,  mert nem kevesebb, mint negyvenöt órát töltöttünk azon a nyamvadt, rozoga, koszos, füstös buszon, ami csak a kezdete volt mindennek.
Láthatja az olvasó, finnyából van éppen elég, ezért szeretném még az elején letisztázni, hogy mi valójában nem vagyunk ám "amolyan" minden hájjal megkent, tapasztalt hátizsákos világjárók. Megdöbbentő, de rajtam és talán Katán is ezen az úton volt először "igazi" hátizsák. Tömegközlekedési eszközön (repülőt leszámítva) huzamosabb ideig soha sem utaztam, nem vagyok hozzászokva a hidegvizes zuhanyozáshoz, a koszos-bolhás ágyhoz, a tíz-húsz fős közös hálószobához, a kábítószert kutató katonákhoz, a bűzhöz és a hetekig tartó moslékevéshez sem. A negatívumokról majd bővebben. Később azon döbbentem meg, hogy 3 hét után megszoktam mindegyiket, és az utazást lassan kezdtem élvezni. De addig maga volt a pokol.

Kezdjük a sztorit azzal hogy nevezzük el a buszsofőrt mondjuk Carlos-nak. Sofőrünket gyakran említgetem majd, szerintem praktikus, ha elnevezzük. (Elég divatos déli férfinév, könnyen meg is jegyezhető.)Tehát mostantól Carlos az éppen aktuális buszsofőr.

Mexikóban voltunk, és előttünk a 40 órás buszozás, ami 45 gyötrelmes óráig tartott. Szerintem ennél is több lett volna, ha például Carlost érdekelte volna állampolgárságunk, és megáll Ensadában, hogy megkapjuk a mexikói tartózkodási engedélyünket. Ehelyett csak lassított az átkelőn, és átnyújtott egy jó köteg pesót az egyenruhásnak. Így tett az összes - kb. 20 - útellenőrzésen is. Tudni kell: gyakran riadtunk arra, hogy a sorompó zárva a busz előtt, és kábítószert kereső katonák, kutyák csoportosulnak körülöttünk. A mi buszunk volt az egyedüli, ami minden akadálynál csak rutinszerűen lassított, majd jött a köteg pénz, és továbbhaladtunk.

Carlos profi volt, az évek során kellőképpen kiismerte magát a sivatagban ahhoz, hogy csak a megbízható, ízletes ételt kínáló putriknál álljon meg. Tényleg. Az étkezés igazán jónak tűnt (az azt követő hasmenés kevésbé), de higyjük el, Carlos igen is tudta a jó helyeket. Például egyszer csak megállt a semmi közepén, befutott az egyetlen roskadozó vályogházba, amin tető, ajtó, kapu sem volt, bent tartózkodott 20 percig, majd kijött egy üres, kék hűtőtáskával, és látszott rajta, hogy nagyon örül. Most mit mondjak? Akkor még nem szóltunk semmiért, pedig a dög melegben ránk zárta a busz ajtaját, és éhesek is voltunk már.

Vissza az étkezésre. Mexikót nem találtuk nagy gasztronómiai élménynek - illetve nem azt kaptuk, amire számítottunk.  Nem is emlékszem nagyon olyan ételre, ami jobban nézett volna ki, mint az a macskakaja konzerv, amit a félfarkú cicánk evett Santa Monicában. Minden mosléknak tűnt. Néha megállt a busz, és leszállhattunk enni a bűzbe, porba, mocsokba. Sokszor jó volt, még többször nem. Viszont körülöttünk mindenki jóízűen evett, amitől mi is belelkesedtünk egy kicsit. Előfordult olyan is, hogy csak 5 percre álltunk meg, és árusok jöttek fel a buszra. Kínálatuk a következő volt: kukorica hülyére égetve a tűzön, törpörtyű burrito zacskóba tekerve - amitől nagyon tartottam a látványa miatt, ki tudja, friss-e -, és erőspaprikába, sóba mártott gyümölcs (görögdinnye, ananász, mangó stb.). Az utóbbi volt a kedvenc, de ha nem lettek volna mexikói barátaim a kaliforniai konyhákon, valószínűleg nemet mondtam volna arra is. Ettünk mi annak idején fűszeres görögdinnyét Magyarországon? Szerintem nem.

Carlos következő jótette az volt, hogy valahol Tepic város előtt egy porfészekben lefékezett, és a világ legízletesebb tortilláját ehettük, amit egy öreg nénike frissen nyújtott és töltött. Sehol sem láttam még ilyet, és nagyon tetszett, hogy a tortilla lapokat frissen gyúrta és nyújtotta! A lisztes tortilláról beszélek, nem a keményebbről, amit kukoricából gyúrnak. Ez, amit a nénike gyúrt, olvadozott a szánkban, friss volt, és hihetetlenül jólesett. Farkasok módjára zabáltuk. A töltelékhez használt mócsingot nem értettük (ez nagy edényben, zsírjában abálódott ki tudja mióta), ezen kívül jött hozzá a koriander, paradicsom, hagyma és a friss nyersanyagokból készült salsa is. Csodálkoztunk is, mert nem volt a környéken más, mint por, de annyi, hogy véleményem szerint a Szaharát is innen látják el!

Carlos kapott egy jó pontot, az öreg néninek meg szinte a kezét csókolgattuk.


Folyt.köv.

ChefLaszlo ínycsiklandozó receptjeit itt találod >>>

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Hirdetes
Hirdetes

Magazin

Hirdetes
Hirdetes