Pedig nincs hideg – vagy nem annyira, mint azt télen várhatnánk. De minden nap esik az eső, és a kandallóban naponta tüzet gyújtunk. Mindenféle módszerrel igyekszünk túlélni, átvészelni az egyelőre enyhe, de azért hosszúnak ígérkező telet. És különben is: szerintem jön még kutyára dér!
Az időjárásról
Például szorgalmasan etetjük a madarakat. Jönnek is szépen: cinegék mindenféle nemzetségből, vörösbegyek, verebek, tengelicek, rigók, varjak, vadgalambok, fácánok... A hóvirágok már előbújtak, van olyan kankalinom, ami virágzik odakint - be is hoztam pár tövet kis cserépben, hadd nyíljanak idebent is! Vágtam aranyesőt is, hogy kirügyezzen a kandalló fölött. Mindegy hány fok van: nem lesz még egy ideig tavasz, és bármikor beköszönthet a zimankó.
A tél minálunk különben sem (csak) a hideget jelenti – hanem a bezártságot. Annyi eső esett már idáig is, hogy sok helyen árvíz van – itt a közelünkben is. Mi dombon lakunk, az ár nem fenyeget, itt legfeljebb a vad szél dobálja arrébb a játékokat az udvaron, miközben idebent szabályosan keresztülvisít a házon. Ilyen is van, lesz is még, de egyelőre ritka. Bár most ígértek fagyot, havat, zord időket – és a viharos szél tegnap is „elfújta” az áramellátást egy rövid időre a falunkban. (Mi lesz, ha leesik a hó?) Egyelőre azonban az a legfőbb bajunk, hogy felázott a fű is az udvarban. Kimegyünk mi esőben is, nem vagyunk cukorból… de mostanság leginkább csak a sárban lehet dagonyázni ilyenkor. Veszélyes is, mert csúszik. Persze ha egy-egy délelőtt kisüt a nap, akkor hamar felszárad minden – de sosem tudhatjuk, mit hoz a következő fél óra: 10 perc alatt képes elsötétülni ez ég és jégesőt produkálni. Az udvar szabad pálya, de messzebbre nem tanácsos elindulni.
(Na, ezért beszélnek annyit az angolok az időjárásról! Én is tudnám még folytatni pár oldalon keresztül...)
Használjuk ki a telet!
Szóval, be vagyunk zárva. Egyelőre ez az, amit ki kell bírni ép elmével. A személyes túlélésre többféle dolgot is kitaláltam. A jelszó: használjuk ki a telet! Ha majd eljön az igazi jó idő, a tavasz, a meleg, úgy május második felében, akkor friss, szép és rendes házban, fitten és csinosan fogadjuk!!!
Először tehát, kezdjük a szokásossal: rakjunk rendet! De úgy alaposan! És ha már úgyis elmozdítunk minden tárgyat, akkor rendezzük is át kicsit... A férjem is megszokja lassan, hogy MUSZÁJ időről időre áttologatnom a bútorokat itt-ott. A gyerekek meg olyanok, mint én: élvezik, hogy új lehetőségek, új kuckók, új terek nyílnak számukra. Egy-egy gyerekszoba-átrendezés akár egy hónapig is elszórakoztatja őket. Aztán azt is elhatároztam, hogy az apró dolgok között is rendet teszek. Legyen mindennek helye! Ez külön szórakozás nekem – nagyon élvezem ezt a „helycsinálást” -, bár Flóris azért tesz róla, hogy ne legyen felhőtlen a boldogságom, de ez már csak így van...
Aztán ha már rend van, díszítsük is ki a lakást! Belevetettem magam a „manufacerába”, kézműveskedésbe. Vettem agyagot, megnyírtam a vörösveszsős somot, és még a gyöngyeimből is van bőven! Csináltam egy franciás szívecskét a falra – spanyolos színekkel. Vesszőből meg készítettem franciacsatot és egy edényalátétet. Rengeteg tervem van még – nem is lesz elég a tél...
Só-lisz gyurma a gyerekeknek
Az történt, hogy meglátták nálam, és szépen lecsapták a kezemről az agyagot, nagyon ügyesen dolgoztak vele, gondoltam is, hogy áldozok rá, veszek nekik is, de aztán más jutott eszembe: só-liszt gyurma!!! Egy ismerősömtől kapott, kipróbált recept alapján készítettem. Tényleg jó! Nektek is leírom!
20 dkg lisztet
10 dkg sót
(1 evőkanál olajat)
2 kiskanál citromsavat és
3 dl forró vizet
összekeverünk, és lassú tűzön addig keverjük, míg gyurma-állagú nem lesz. A fiúkkal mértük, főztük, és az olajat kifelejtettük... Mostanáig észre se vettem. Nem derült ki számomra, hogy nem stimmelne valami... szóval, nyilván anélkül is működik. Amikor kész lett, szétosztottam, és ételfestékkel, kakaóval, kávéval, pirospaprikával színeztem őket.
Karcsúsodjunk!
Kamaszkorom óta nem volt gondom a súlyommal – de most van. Ezt is a bezártság rovására írom. Nincs hová menni. Ahova mehetnék, oda mostanában csak gumicsizmában, csúszkálva lehetne. Az a mozgás szempontjából nem is lenne rossz, de gyerekkel nem az igazi az iszapbirkózás sem... Marad a szénhidrátszegény táplálkozás (nesze neked Csokigyár...!) és a benti mozgás.
Ezzel pedig úgy vagyok, hogy nem veszem véresen komolyan, de azért igyekszem tartani. A gyerekeknek azért rendesen főzök, és süteményt is sütök, még ha kevesebbet is... Néha elcsábulok én is. Itt van például ez a mostani linzer vagy a múltkori túrófánk... Na, de haladjunk sorban!
Ismét menüt írok! Előveszem, a könyveimet, dossziéimat, nézem a szép képeket, és arra gondolok, hogy BÁRMIT elkészíthetek! Tényleg szinte bármit, hiszen ha előre megírom a menüt, valahogy sokkal-sokkal karcsúbb lesz a bevásárló lista – vagyis olcsóbban kijövök vele. Ráadásul Flóris is leszokott a pelusról, még egy tételtől megszabadult a költségvetés. Így megengedhetek magamnak akár egy-egy különlegesebb hozzávalót is – bár eddig nem is volt rá szükség.
A hagyományos kedvenceket is igyekszem egészségesebbé tenni: például mindig zabbal, zabpehellyel sűrítem az ételeket, és amibe lehet, sárgarépát, paszternákot teszek cukor helyett (meglepően édesek ezek a zöldségek, próbáljátok ki!). Rozsos „fűrészporos” extrudált kenyeret eszem (Ryvita) a szokásos helyett – amit egyébként szeretek is, szóval nem önmegtartóztatás. Ezenkívül néha megpróbálkozom egy-egy olyan kenyérrel, amibe nem teszek búzalisztet. Helyette magokat, zabpelyhet és valamilyen reszelhető zöldséget. Csináltam már zelleres kenyeret, kölesest, hajdinást, de a legjobb a céklás lett.
Mángold - a legújabb kedvenc!
Az egyik mostani, karácsony környéki vendégeskedésünk alkalmával ettem először garnélás-mángoldos levest. Naaaaagyon finom volt! Ki is kérdeztem alaposan, mi van benne – és rá is találtam a neten a receptre, de - rejtélyes módon - már nincs ott, ahol akkor megtaláltam. Sebaj, mert magam is elkészítettem! Kiderült ugyanis, hogy az a rejtélyes zöldség, amivel tele a kertem, mángold! Annyira bele is jöttem ebbe a mángoldosdiba, hogy még egy csomó más ételhez is felhasználtam. Mostanra el is fogyott – nem baj: ha tényleg jönnek a hidegek, úgyis kifagyott volna.
Garnélaraguleves mángolddal és sok más jóval
A recept eredetije egy távol-keleti étel – talán kínai, nem tudom. Fontos infó, hogy én magam nem vagyok nagy híve a keleti ételeknek, nagyjából az édes-savanyú mártásnál be is fejeződik a lista. Szóval, ehhez képest értékeljétek az információt: ez ízlik! Nagyon is! Vagyis fele annyira nem idegen ízhatású, mint gondolnánk! Aki van annyira kalandor, hogy szereti a francia konyhát, annak tetszeni fog ez is!
Nem teljesen az eredeti recept alapján készült, de azért a hozzávalók nagyjából stimmelnek. Azt hittem, a kókusztejet kihagyom, és tejszínnel helyettesítem, de aztán kiderült, hogy véletlenül épp van itthon, a nyári vendégeink között akadt, aki nem bírja meginni a tejet. Én meg arra gondoltam, hátha sütnék majd valami keltet, így beszereztem egy kis kókusztejet. A kelt tészta nem készült el, s most eszembe jutott, hogy a kókusztej azóta is vár a sorsára.
Nem az eredeti recept alapján csináltam, csak úgy gondolomra.
2 gerezd fokhagymát és
1 kanálnyi hajdinalisztet
1 kanál vajon és 1 csepp olajon (mert a vaj kevésnek bizonyult) megpirítottam, beletettem a zöldségeket:
1 sárgarépát,
5 centi pórét felszeletelve és
1 jó maroknyi mángoldot feldarabolva,
azokkal is pirítottam egy kicsit, majd felöntöttem
kókusztejjel, de elsőre csak egy kevéssel. Akkor jöhetett
a garnéla. Utána még egy kis kókusztej,
víz, só.
Ízesítésnek
őrölt koriandermagot,
őrölt fehérborsot,
őrölt szerecsendiót és
egy csipet feketeborsot használtam.
Mikor felforrt, pár centisre tördelt
spagettit főztem bele. Mire az megfőtt, el is készült a leves.
Listára vettem: máskor is főzünk ilyet! Még a mángoldot is megették a fiúk! (Na jó: Flóris nem...)
Mángoldkrémleves
Ezt a levest gyengébb levelekből készítettem az alábbi módon: 2 gerezd fokhagymát apróra felkockáztam, és 1 kanál vajon a mángoldlevelekkel és némi (kb. 2 evőkanál) zabpehellyel meghintve pirítottam, majd felöntöttem egy kevés tejjel. Mikor forrni kezdett, a levelek megszottyadtak és a lé sűrűsödött, felöntöttem még tejjel és egy kevés vízzel, s így főztem.
Sóval, fehérborssal, szerecsendióval és őrölt koriandermaggal fűszereztem (mindenből csak egy keveset!!). Legközelebb egy pici feketeborsot is teszek bele, attól pikánsabb lesz szerintem. Reszelt sajttal vagy anélkül is remek!
Céklás kenyér
Van benne
2 cékla,
1/2 fej vöröshagyma (de lehet, hogy ezt legközelebb kihagyom),
őrölt tökmag, napraforgómag, lenmag, zabpehely,
1/2 teáskanál só (de nyugodtan kóstoljuk meg nyersen!)
1 jó (bő!) evőkanálnyi joghurt,
szódabikarbóna (fél kiskanálnyi),
víz (amennyi ahhoz kell, hogy jól „kenhető” legyen.
Sütőpapírral bélelt tepsi aljára kentem kb. 2 centi vastagon. Elegyengettem, majd 190 fokon sütöttem kb. 20 percig.
Jól sikerült. De aznap, mikor kisült, azért azt gondoltam, lesz ez még jobb is...! Hát lett is! Másnapra, ahogy kihűlt, éppen annyival lett finomabb, hogy azt mondhassam: szuper! Máskor is így csinálom!
Ez ízlett a fiúknak, de azért - hogy teljesen hűen ábrázoljam a fogyi-korszakot - el kell mondanom, hogy azért nem mindig arattak ilyen osztatlan sikert az ételeim. Példa erre az alábbi párbeszéd:
Sebő: - Mamma, miért csinálsz mostanában olyan ételeket, amiket nem szeretek?!
Mamma: - Azért, hogy megszeresd. Nem lehet mindig húst enni.
Sebő: - Ez például micsoda?
Mamma: - Na, hátrébb az agarakkal, kicsi fiam!... Honnan tudod, hogy nem szereted, ha nem is tudod, mi ez? Egyébként karfiolpörkölt. Nagyon finom.
Sebő: - Értem, Mamma... Tudod, én ezt már megszerettem, ezért most nem kérek...
Túrófánk
Készítettem is nekik pár finomságot, nehogy szó érje a ház elejét! Volt keletlen csöröge, linzer és túrófánk is. Ez utóbbi nem mindig sikerül egyformán, de ez most nem hagyott kívánni valót maga után.
Kivételesen szorgosan jegyzeteltem, úgyhogy pontosan le tudom írni a receptet. Íme:
Hozzávalók:
15 dkg vaj
25 dkg fehérliszt
25 dkg teljes kiőrlésű liszt
2 kiskanál reszelt citromhéj
1 csipetnyi só
11 dkg cukor
3 tojás
5 dkg tejföl + 20 dkg túró (vagy ha Angliában élsz, még egyszerűbb: 25 dkg quark)
2 csapott kiskanál sütőpor
4 evőkanál tej
1 olaj a sütéshez
Elkészítés: A hozzávalókat összedolgozom, és - mint a grízgaluskánál - két kanál segítségével szépen beleszaggatom a nem túl forró olajba. (Ne legyen nagyon forró! Az én tűzhelyemen 6 fokozat van, ehhez a 4-es fokozat volt ideális: így elég forró ahhoz, hogy ne szívja be a tészta az olajat, de nem annyira, hogy kívül túl hamar megsüljön, belül meg nyers maradjon. Néha, ha úgy láttam, túl lassan sül, felvettem pár percre 5-ösre, de aztán vissza is állítottam hamar.)
Szaggatási tipp: jobb, ha egyszerre csak a fél serpenyőbe szaggatunk fánkokat. Amikor aztán eljön a megfordítás ideje, és már a másik oldaluk sül, akkor szaggassuk bele a másik adag fánkot. Így nem sül feleslegesen az olaj. A sorrend tehát a következő lesz így: 1. Fél serpenyőnyi fánk első oldala sül a serpenyő jobb felében. 2. Megfordítjuk ezt a fél serpenyőnyit, hogy a másik oldaluk is szép aranybarna legyen. 3. Új fánkokat szaggatunk a serpenyő bal oldalába. 4. Kiszedjük a jobb oldali fánkokat. 5. Megforgatjuk a bal oldaliakat. 6. Új adagot szaggatunk a jobb oldalra. 7. Kiszedjük a baloldaliakat. 8. Megforgatjuk a jobb oldaliakat. 9. Új adag a bal oldalra ... stb. Nem tudom, mennyire érthető, de nekem nagyon bevált ez a módszer ennél a süteménynél.
Általában szeretem a porcukros fánkot, de ez még anélkül is tökéletes. Persze azzal is, lekvárral is finom.
Stratégiagyártó évszak
Gyerekekkel sem egyszerű ilyenkor az élet. Ebben az időszakban előjön mindenféle gond, ami előjöhet. Többször is beszámoltam már nektek erről:
Tél közepi megújulás >>>
Egyszerű és finom vacsorák fészeklakóknak >>>
Janet King rozsos kenyere >>>
Ez a megoldskeresés, a nagy statégiák évszaka.
Örök problémáink: a reggeli készülődés, illetve az éjszakai alvás. Erre mindenféle megoldásokat próbálunk. Néha beválnak, néha újabb gondokat hoznak magukkal... A reggeli készülődésre például azt, hogy befejezem a sárkánykodást. Aki nem készül el, az lemarad. Aztán majd magyarázkodhat az iskolában (szerencsére, itt a szülők 5 napot igazolhatnak – és a többit sem veszik olyan rém szigorúan, ha az ember nem csinál rendszert a dologból). Kele egyszer le is késte a buszt. Azóta csendben telnek a reggelek, és mindenki tudja, hogy hányason lesz a nagymutató, amikor fel kell venni a cipőt. (Erről olvashattok bővebben a Csokigyár Facebook-oldalán.)
Kis éji pánik
Szóval, a reggeleket átmenetileg megoldottuk. Az éjjeleket viszont még nem. Flóris mindmáig nem alussza át az éjjeleket nyugodtan. Nem mondom, hogy soha, de általában nem. Sokféle módszer van, minden jó egy-két hétre vagy pár napra. Volt idő, mikor Kele melléfeküdt, és az megnyugtatta, volt, mikor az éjszaka közepén gond nélkül átgyalogolt hozzánk, és ott folytatta az alvást. Az nem volt rossz, nekem nem kellett kiszállni az ágyból, ő is jól aludt. Egy kiságy is volt az ágyunk mellett, aminek levettük az elejét, de neki ritkán volt kedve hozzá. Mégis hasznos volt, mert ha valaki más is rosszat álmodott és vigaszra vágyott, akkor odafekhetett.
Ezen a kiságyon van egy varrott (home made by Ráhel) zsebes tároló. Néhány olyan dolgot gyűjtöttem össze benne, ami jól jöhet nehéz éjjeleken: kislámpa, pótcumi, pelenka, váltás pizsama, sapka fülfájósoknak, gyógyszer gyomorégés ellen, tartalék füldugó apának, éjjeli zoknik, illóolaj-csepegtető megfázós éjjelekre, lázmérő, ilyenek.
Az alvás-probélmára egyetlen hathatós megoldás van: ha én is a gyerekek szobájában töltöm az éjjeleket. De persze nem az ő ágyukban. Attól sem riadnék vissza, ha cserébe alhatok, de nem férünk el. (Helyesebben eddig nem fértünk el – de erről majd később!) Matracaink vannak, régen azokon aludtam ilyenkor, de ebben az új házban hideg a padló (még az emeleten is), és az izmaim nehezen viselik, ha a földön töltök akár egy éjszakát is. Most viszont kitaláltam, hogy legyen! Sebő már úgyis nyavalygott, hogy "évek óta" ugyanazon a helyen, ugyanazon az ágyon alszik, annnnyira unja már... Gondoltam, akkor csinálunk egy vetésforgót: mindenki új ágyba kerül. A dolog lényege az lett, hogy átvittük a kiságyat a gyerekszobába, Flóris abban alszik, én meg Kele ágyán (Kele Sebőén, Sebő Flórisén) - ráadásul mindenki új helyre is került, örül az új kuckónak, én meg újra ágyon alhatok!!! (Istenem, de jó is az...! :D)
Még a déli alvás előtt átvittük a kiságyat a gyerekszobába, hogy Flórisnak legyen ideje megszokni a dolgot. Csakhogy olyan jól sikerült ez a déli rendezkedés, hogy Flóris teljesen felpörgött, nem bírt elaludni. Felküldtem hát Kelét, aki épp aznap késte le a buszt és itthon volt, hogy csendesen és okosan játsszanak ott fenn. Ez rendben is volt. Máskor is előfordult ilyen, akkor is jó megoldásnak bizonyult. Most is annak tűnt. Egészen az esti rendrakásig.
A fiúk pakoltak, én meg verbális segítséget nyújtottam (Kele, te a kockákat, Sebő, te a könyveket, Flóris, ezt az autósba...) és közben szedegettem a földről a szemeteket. Egy üres hurutoldós papír, először fel sem tűnt. Csak mikor a másodikat szedtem fel. Majd a harmadikat... Szaladok Keléhez, hogy mi ez. Tudtam, hogy ő nagyon szereti a limonádés íze miatt, néha bepróbálkozik, hogy kérjen, még, ha nem is hurutos. A válasz mély hallgatás...
Akkor már kezdtem megijedni. Nagy nehezen kiszedtem belőle, hogy csak ő evett belőle, Flóris nem. Ez az infó egészen addig megnyugtatott, míg ki nem derült, hogy "legalább ötöt" megvett... Lassan össze is állt a kép: nyilván a zsebesben lehetett... Igaz, igyekeztem mindent kiszedni belőle, mielőtt átvittük, de úgy látszik, ezek az apró zsacskók elbújtak valamelyik zseb mélyén. Nem találtam, csak három zacskót, és szinte szuggeráltam a gyereket, úgy kérdeztem újra és újra, hogy nem lehet-e, hogy csak hármat evett... de mindannyiszor az volt a határozott válasz, hogy NEM. Legalább ötöt - ami lefordítva annyit jelent, hogy több mint ötöt, csak a többit nem meri bevallani... (Máig nem tudom, mi lehet az igazság, mert biztosan nem ott tároltam a családi készleteket, épp csak néhányat tehettem oda, ötöt erre már soknak is tartok, de Kelemen nagyon határozott volt - számolni meg igen jól tud...)
A férjem mindjárt indult is a világhálóra, hogy utánanézzen ennek a gyógyszernek. Aztán jött, hogy nyugodjak meg, legrosszabb esetben anafilaxiás sokkot okozhat... Most már nevetek a szitun és a megfogalmazáson, de akkor nem volt hozzá kedvem... Aztán kiderítettük, jó esély van rá, hogy a java már keresztülment rajta... Ez az infó hozott némi enyhülést. Aztán jött az újabb idegbaj: éjjel Kele irgalmatlan és ijesztő horkolásba kezdett, pedig hónapok óta nem horkolt. Legutóbb épp akkor, mikor nem kapott levegőt a manduláitól. Na ez aztán überelt minden korábbit: még az én nyugodt férjem is megrendült egy rövid időre. Újra neki a netnek - ki van még fenn szkájpon, híjuk-e a mentőt... De mi lenne, ha minden horkolós gyerekhez mentőt hívnának...??? Jajjj!
Végül egy párna helyett kettőt tettem a feje alá. Időközben oldalra is fordult és becsukta a száját. Nem horkolt tovább. Huhhh... Letöröltük az izzadtságot, és ismét ránézünk a netre.
Hála az Úrnak, és hála, hála, hála Reni doktornéninek, az egyik volt osztálytársamnak, aki még épp fenn volt a Facebookon és megnyugtatott, hogy nem lesz baj... Nem is lett. Az éjjel nem telt épp nyugodtan, de legalább az ágy, amin aludtam, már elő volt készítve... (Örök tanulság: MINDEN ZSEBET NÉZZÜNK ÁT HÁROMSZOR!!!)
Alszunk végre!
A gyerek azóta is jól van - nem lett baj a dologból. Az ágyak kábé egy hétig álltak úgy, ahogy akkor beállítottuk, aztán újra át kellett rendezni, mert kiderült, hogy Flóris már nem hajlandó visszafeküdni a kiságyba. Mindig bejelentkezett valakinél az éjszaka közepén: Kelénél, nálam, még Sebőnél is. Újabb dolgot kellett kitalálni, mert az alvásról - így 7 és fél év éjjeli gyerekfelvigyázás után - nemigen akaródzik lemondanom. Végül összetoltuk a három ágyat, ráborítottunk egy kiszuperált (de azért még jó) széles franciaágy-matracot keresztben, és most így alszunk rajta négyen: a három gyerek meg én (micsoda szerencse, hogy ilyen liliputi maradtam!).
Ez most már csaknem két hete működik. Jókat alszunk, kényelmesen elférünk: Flóris megnyugodott, hogy mellette vagyok, nem is ébred fel olyan gyakran, de ha mégis, ott vagyok, csak a kezemet kell kinyújtanom: megnyugtatom, betakarom, ki sem kell szállnom az ágyból – sőt lassan már fel sem kell ébrednem, hogy mindezt megtegyem.
.jpg)
