Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tortilla babos-húsos töltelékkel

MME MME
30 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

A darált húst sózzuk és borsozzuk, majd olajon pirítsuk meg. Szükség szerint adjunk hozzá egy kevés vizet. Keverjük össze a borsót, a kukoricát és a babot, utóbbinak a levét is használjuk fel. A zöldséges keveréket kissé főzzük át, majd ízlés szerint ízesítsük sóval és borssal. A hagymát vágjuk apróra, a paradicsomot és az uborkát karikázzuk fel. A tortillákat töltsük meg az elkészített zöldséges keverékkel és a hússal, majd díszítsük a zöldségekkel. Végül szórjuk meg apróra vágott hagymával.

Megjegyzés

A darált hús párolásánál víz helyett egy kevés bort (fehér húshoz fehéret, vörös húshoz vöröset) is használhatunk, így harmonikusabb, finomabb ízű lesz a hús. - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss