Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Ezzel az elképesztő tortával nyert fődíjat a magyar cukrász egy világversenyen

default user icon
MME
Fantasztikus magyar siker az amerikai tortadíszítő világversenyen: a torta-Oscarnak is nevezett Cake Masters Awards tegnap megrendezett döntőjében a cukormázas torták közül Vargáné Orbán Anikó műalkotása nyerte el leginkább a szakmai zsűri tetszését.

Az lélegzetelállító aprólékossággal kidolgozozz tortakastélyáért Vargáné Orbán Anikó, az Ékes-Édes stúdió cukrászmestere vehette át a torta-Oscarnak is nevezett Cake Masters Awards "royal icing" azaz "cukormázas" kategóriájának díját.

"Ezt a díjat a nagy nemzetközi érdekeltségű és jelenlétű londoni székhelyű Cakes Masters Magazin ítéli oda. Ebben az évben 18 kategóriában. Minden kategóriában 4 jelöltet választottak ki, akik közül a neves, 12 fős szakmai zsűri választja ki az egy-egy díjazottat. A díjakat a Birminghamben a díjátadó gálán adják át. Olyan ez működésében és külsőségeiben is, mint a filmes Oszkár-díj.
A jelölésem nekem totális meglepetés volt, nem törekedtem hasonló babérokra. Az idén visszavonultam kissé, és csak tettem, amit a szívem diktált, tanítottam. Kategóriámban nem egy munkáról szól, inkább munkásságról...
Épp ezért gondolom, hogy korai kissé nekem, én annyi mindent nem csináltam még cukormázból!" - írta Facebook oldalán Vargáné Orbán Anikó a jelölése után.

Nos, az Instagram oldalát elnézve mi tökéletesen meg tudjuk érteni a zsűri döntését: káprázatosak a torta és mézeskalács-kreációk! Gratulálunk!


Nagyon izgalmas, hogy hogyan jut el a tervezés fázisából a megvalósításig egy ilyen cukormázas tortakastély - nézzétek! >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss