Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tonhalas krumplisaláta

MME MME
4.3/5
45 perc
mester
megfizethető
4 adag
Hozzávalók

Elkészítés

Előkészítés: A burgonyát enyhén sós vízben, héjában megfőzzük. A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, a hagymát félbevágjuk, és vékonyan felkarikázzuk. A paradicsomot megmossuk, karcsú gerezdekre vagy kisebb kockákra szeljük. A petrezselymet leöblítjük, levélkéit lecsipkedjük. A tonhalat kiemeljük az olajból, kisebb darabokra tördeljük. A kapribogyót lecsepegtetjük, és felaprózzuk.
Elkészítés: A hagymát meghintjük 1 mokkáskanál sóval és 1 evőkanál citromlével. A főtt burgonyát leszűrjük, meghámozzuk, hagyjuk kihűlni. Közben az öntethez a maradék 3 evőkanál citromlében oldódásig keverünk 1/2 kk. sót, simára keverjük a mustárral és a Worcester-szósszal, majd cseppenként beledolgozzuk az olívaolajat (a hal olaját is lehet), végül az áttört fokhagymát és a kapribogyót. A burgonyát felkarikázzuk, a formásabb szeletekkel kirakjuk egy nem túl mély tál szegélyét, a többit a hagymával, paradicsommal és a tonhallal együtt lazán beleforgatjuk az öntetbe. Meghintjük kevés (frissen) őrölt borssal, majd a tál közepére halmozzuk, és petrezselyemmel díszítve tálaljuk. Egytálételként, hidegbüfé részeként, könnyű vacsoraként kínálhatjuk.

Megjegyzés

Munka: kb. 40 perc
Fogyasztható: kb. 1 óra múlva
1 adag: 235 kcal
Lajos Mari receptje a Kiskegyed Konyhájában jelent meg.
- MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss