Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Töltött sapkácskák

MME MME
5/5
60 perc
mester
átlagos
4 adag
Hozzávalók

Elkészítés

Előkészítés: A lisztet és a tojásokat csipetnyi sóval sima, rugalmas tésztává gyúrjuk. Körültekerjük egy konyharuhával, és 30 percig pihentetjük. A spenótot megtisztítjuk vagy hagyjuk kiengedni. A fokhagymagerezdeket meghámozzuk. összenyomjuk. A mozzarellát kis darabokra vágjuk.
Elkészítés: A spenótot nagy fazékba rakjuk, hozzátesszük a fokhagymát és 2 csipetnyi sót. Vizet nem öntünk rá, elég annyi, amennyi a mosás után a levelek között megmarad. Fedő alatt kb. 10 percig főzzük, amíg a spenót megfonnyad. Közben egy másik fazékban felforrósítjuk az olívaolajat, ráöntjük a spenótot. Kissé hűlni hagyjuk, majd összeturmixoljuk. A túróval, a parmezánnal, a juhsajttal és a mozzarellával összekeverjük. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A tésztát 10 részre osztjuk, mindegyiket kb. négyujjnyi széles vékony csíkká nyújtjuk. A csíkokat kis négyzetekre szabdaljuk, mindegyik közepére diónyi tölteléket teszünk, a széleket vizes kenőtollal átkenjük. A négyzeteket átlósan kettéhajtjuk, a széleket a töltelék körül jól lenyomkodjuk, és az így kapott kis háromszögek két szemben levő csúcsát ujjainkkal jó szorosan összenyomjuk. Vizet forralunk, beledobjuk a sapkácskákat, és kb. 4 percig főzzük. Lecsepegtetjük, és rádobjuk a vajat. A zsályaleveleket apróra vágjuk, és a szerecsendióval együtt a tésztára dobjuk

Megjegyzés

Munka: kb. 50 perc
Fogyasztható: kb. 1 óra 20 perc múlva
- MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss