Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Töltött sajtgolyó

45 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 40 dkg trappista sajt
  • 2 szál újhagyma
  • 10 dkg bármilyen felvágott
  • bors
  • olaj
  • A panírhoz:
  • liszt
  • tojás
  • zsemlemorzsa
  • bors
  • 1 kávéskanál bazsalikom
  • 1 kávéskanál lestyán
  • 1 kávéskanál chillipor
  • 1 mokkáskanál szerecsendió

Elkészítés

Elkészítés: Nagyon kevés olajon a hagymát a kis kockákra vágott felvágottal megdinsztelem (én sajtos párizsit használtam, és villával szétnyomkodtam). Sózom, borsozom ízlés szerint. Félreteszem.

A trappista sajtot kis kockákra vágom, hogy könnyebben megolvadjon, de lehet reszelni is. Teflonos serpenyőben kis maréknyi adagokat olvasztok fel. Ha jól megolvadt, nyújtódeszkára teszem, egy kiskanálnyit teszek a közepére a hagymás felvágottból, majd még melegen golyót formálok belőle. Ha mind kész, bepanírozom úgy, hogy a tojást sóval, borssal, chillivel, lestyánnal, szerecsendióval és bazsalikommal verem fel, és kisütöm bőséges olajban.

Én majoránnás rizzsel tálaltam, de krumpli is jó hozzá.

Ezek is érdekelhetnek

Friss