Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Töltött káposzta VII.

120 perc
mester
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: A savanyú káposztát hideg vízben átmossuk. A káposztalevelekről levágjuk a vastagabb részt. A hagymát és fokhagymát meghámozzuk, ezeket apróra, a szalonnát pedig kis kockákra vágjuk.

A szalonnát nagy lábosban zsírjára pirítjuk, a pörcöt a darált húshoz adjuk. A zsírban megpirítjuk a hagymát, majd lehúzzuk a tűzről, meghintjük 1 kávéskanál pirospaprikával, ráöntünk 1 dl vizet, és összekeverjük a savanyú káposzta felével.

A darált húshoz adjuk a fokhagymát, a rizst, a tojást, 1 kávéskanál pirospaprikát, a köménymagot, a majorannát, és ízlés szerint sóval, borssal fűszerezzük. A masszát arányosan elosztva kis gombócokká kerekítjük, és a káposztalevelekre rakjuk. A hosszanti széleket a húsra hajtjuk, majd alulról feltekerjük a leveleket.

A lábosba tesszük a káposztára a töltött káposztaleveleket, rászórjuk a maradék káposztát, és fedő alatt lassú tűzőn puhára főzzük (kb. 1 óra). Közben többször megrázogatjuk a lábost, keverni nem szabad!

A tölteléket óvatosan kiszedjük a lábosból, és berántjuk a káposztát. Ehhez az olajat felforrósítjuk, megpirítjuk benne a lisztet. 2 dl hideg vízzel csomómentesre elkeverjük, a káposztához adjuk, és 10 percig forraljuk. A tölteléket a tetejére tesszük, és tejföllel kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss