Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Töltött káposzta baconnal sütve

MME MME
2.7/5
120 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Előkészítés: A hagymát, fokhagymát megtisztítjuk, és apróra vágjuk. Egy kis fej apróra vágott hagymát, egy gerezd fokhagymát a darált húshoz teszünk, a többit félretesszük a káposztához. A húshoz adunk egy teáskanál paradicsompürét, a majoránnát, sózzuk, borsozzuk, majd jól összekeverjük. Ha túl lágy a massza, kevés zsemlemorzsával dúsítjuk, majd hűtőszekrényben állni hagyjuk. A káposzta külső leveleit leszedjük, torzsáját kivágjuk, majd a káposztafejet forrásban lévő sós vízben lassú tűzön 15 percig főzzük. A vízből kivesszük, lecsepegtetjük, nyolc szép levelet lefejtünk róla, az ereket kivágjuk, hogy könnyebben tudjuk göngyölni. A többi káposztát ujjnyi széles csíkokra vágjuk. A sütőt előmelegítjük 200 fokra (gázsütő: 3. fokozat).
Elkészítés: A káposztalevelekre elosztjuk a tölteléket, kis batyukat készítünk, körbetekerjük a szalonnaszeletekkel, és olajjal kikent tűzálló tálba tesszük, majd kevés vizet öntünk alá, és a sütőben 40 percig sütjük. Egy nagy lábasban az olajat felforrósítjuk, majd a félretett hagymát és a csíkokra vágott káposztát kevergetve üvegesre pirítjuk benne. Hozzáadjuk a maradék fokhagymát, sózzuk, sózzuk, megszórjuk az őrölt köménnyel, beletesszük a maradék 2 evőkanál paradicsompürét, leöntjük a levessel, jól összekeverjük, és fedő alatt puhára főzzük. Tálaláskor a paradicsomos káposztát előmelegített tálra terítjük, és a tetejére tesszük a sült töltött káposztatekercseket.

Megjegyzés

Munka: kb. 35 perc
Fogyasztható: kb. 2 óra múlva
1 adag: 562 kcal


Lajos Mari receptje a Kiskegyed Konyhájában jelent meg.
- MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss