Keress receptre vagy hozzávalóra

Töltött cukkini olaszosan

Hozzávalók

  • Hozzávalók:
  • 4 közepes cukkini
  • 50 dkg darált sertéscomb
  • 10 dkg mozzarella
  • 15 dkg trappista sajt
  • 1 dl főzőtejszín
  • 1 fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 kávéskanál oregánó
  • 1 kávéskanál bazsalikom
  • bors
  • ételízesítő ízlés szerint
  • 14 dkg paradicsompüré
  • 2 db paradicsom
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál vaj

Elkészítés

    Elkészítés: A cukkinit megmossuk, hosszában elvágjuk, és a belsejét egy kanál segítségével kivájjuk. Talpakat csinálunk nekik, mégpedig úgy, hogy az aljukból levágunk egy vékony szeletet, így nem fognak felborulni a tepsiben.

    Kevés olivaolajat hevítünk, amelyen megpirítjuk az apróra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a darált húst, és fehéredésig sütjük. Kb. 15 perc után hozzáadjuk a cukkini belsejéből kikapart húst felaprítva. Újabb 15 percig pároljuk, közben fűszerezzük sóval, borssal, ételízesítővel, oregánóval és bazsalikommal. Az apróra vágott fokhagymát és a paradicsompürét is hozzáadjuk. Amikor minden puha (összesen kb. 30 perc), felöntjük a tejszínnel, és még néhány perc alatt összefőzzük a ragut (ha túl híg lenne, akkor egy kevés ételsűrítővel megszórjuk, nekem nem kellett).

    A cukkiniket megtöltjük a húsos masszával, paradicsomszeleteket teszünk rá és szeletelt mozzarellával beborítjuk.

    Egy tepsit vajjal kikenünk, majd belehelyezzük a cukkiniket, alufóliával letakarva 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15 percig pároljuk. Majd levesszük a fóliát, reszelt sajttal megszórjuk. és további 15 percig fólia nélkül sütjük, amíg a sajt szép aranybarna nem lesz.

    Sült zöldséggel tálaltam.

  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ajánlott receptek és cikkek

Hozzászólások

Hasonló Receptek

Magazin