Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tojásos kosárka

30 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: Az előnyújtott leveles tésztából egy 8 cm-es formával vagy pohárral szúrjunk ki 12 db tésztakorongot. Ezután 8 db tésztakorongnak a közepét szúrjuk ki egy kisebb formával. A nagy tésztakorongok szélét kenjük le előzőleg kissé felvert tojással, majd helyezzünk rá egy nagyobb, kiszúrt tésztát. Ezt is kenjük le a tojással, majd helyezzünk rá szintén egy nagyobb, kiszúrt tésztát, és kenjük le a tojással. A maradék tésztakorongokkal is így járjunk el.

Helyezzük az elkészült tésztát egy sütőpapírral kibélelt tepsire egymástól kicsit távolabb, majd tegyük kb. 30 percre hideg helyre.

Toljuk 160 fokra előmelegített sütőbe, és süssük pár perc alatt szép pirosra, ropogósra a tésztát. A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni.

A maradék tojásokat üssük fel egy tányérba, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Egy teflon serpenyőben hevítsük fel az olajat, óvatosan öntsük rá a felvert tojást, és süssük ízlés szerinti keményre a tojásrántottát (én jó keményre sütöttem, de ez ízlés dolga).

A kihűlt leveles tésztákat töltsük meg a tojásrántottával, majd rögtön tálaljuk.

Megjegyzés

A ropogós leveles tésztát a tojásrántottával elkészíthetjük pl. ráérős, hétvégi reggeleken mert nem csak mutatós, hanem nagyon finom is. Kenyér vagy péksütemény helyett nagyon jól illik a ropogós tészta a rántottához. Ízlés szerint kínáljunk mellé pl. paradicsomot, paprikát, hónapos retket... - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss