Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tiramisu torta V.

30 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: 3 teáskanálnyi zselatint elkeverünk 1 dl hideg tejben.
Ha benne van a tejben és szépen elkeveredett, akkor takaréklángon alágyújtunk, kevergessük, amíg fel nem forr. Ezután húzzuk félre a tűzről, és hagyjuk hűlni langyosra.

Első lépésként a tojásokat habosra keverjük a cukorral. Majd mehet bele a natúr vajkrém is, azzal is tovább keverjük, míg újból szép, habos nem lesz. Hozzáadjuk az 5 dl habtejszínünket is, és ezzel kb. 5 percig verjük, legnagyobb fokozatra kapcsolva a gépet. Közben a rumaroma kb. 1/3-át is belecsorgatjuk a krémbe.

A lefőzött, fottó kávéba tesszük a rumaromát, esetleg vaníliás cukrot, a babapiskótákat a megmártjuk benne, de éppen csak mártsuk bele, mert ha sokáig hagyjuk benne, akkor elázik!

Kapcsos tortaforma aljába először kávéba mártott babapiskóta, majd krém kerül. A krémre minden rétegnél kakaóport szitálunk. Általában 2 réteg készül, és legfelülre krém kerül, és arra befejezésül kakaó.

Hűtőben pihentetjük pár órát vagy egy teljes éjszakát. Ekkorra szépen megdermed a krém a zselatintól, és majd könnyen leemelhető lesz a tortától a kapcsos forma oldala.

Megjegyzés

Tetejére nyomhatunk nyomózsákból tejszínrózsákat és azokat kakaózzuk, illetve körberakhatjuk a képen látható módon méretre vágott babapiskótával is, majd egy szalaggal átkötjük... ez egyrészt dekoratív, másrészt viszont a még nem megdermedt krém végett stabilizálja is a körben álló piskótákat.
- Suncika

Ezek is érdekelhetnek

Friss