Keress receptre vagy hozzávalóra

Thai kókuszos halleves

default user icon

Hozzávalók

  • Hozzávalók:
  • 30 dkg tömör húsú fehér hal
  • 2 evőkanál olaj
  • 5 dl alaplé
  • 10 dkg bambuszrügy (konzerv)
  • 2 szál sárgarépa
  • 1 közepes póréhagyma
  • 10 dkg szélesmetélt rizstészta
  • 2 teáskanál cukor
  • 1-2 evőkanál sötét szójaszósz
  • 1/2-1 evőkanál chiliszósz
  • 6 dl kókusztej
  • 1 lime leve

Elkészítés

    Elkészítés: Előkészítjük, hasonló méretűekre vágjuk a hozzávalókat.
    A póréhagymát, a halat, a répát és bambuszt is vékony csíkokra. Nagyjából olyan formán, mint a tészta. (A halat, ha előtte kicsit megfagyasztjuk, szebben, könnyebben tudjuk szeletelni.)

    Az olajat wokban felforrósítjuk. Belerakjuk a répát és a hagymát, kicsit pirítjuk, majd a halhúst is hozzáadva 1-2 percig nagy lángon, forgatva pirítjuk. A bambuszt elég kicsit később hozzáadni – együtt a chiliszósszal és a szójaszósszal. További 1-2 perc sütés-forgatás után felöntjük az alaplével, majd a kókusztejjel, és jól összefőzzük kb. 10 perc alatt.

    A tésztát külön készítjük el: rövid ideig főzzük, majd leszűrjük. Kóstoljuk, kevés cukorral, esetleg igény esetén sóval ízesítjük, majd a tálalás előtt lime levet facsarunk bele.

    Tálkákba halmokat szedünk a tésztából, erre merjük a levest, és azonnal fogyasztjuk.

Megjegyzés

Péter András receptje, fotó: Tóth András, teríték: Butlers

MME
  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ajánlott receptek és cikkek

Hozzászólások

Hasonló Receptek

Magazin