Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Teszt! Megnéztük, hol lehet a legjobb vizes zsemlét kapni

Egyre több boltnál látjuk, hogy a pékáru részleget saját belső megoldással tartják életben, ami nem éppen hátrány. Napközben is többször van szerencsénk friss pékáruval találkozni. Valamennyire modernizálódik is a kínálat, de a klasszikus menza bajnok vizes zsemlét nem lehet kirobbantani sehogy se a kínálatból.

Fogtuk magunkat és a városban sűrűbben előforduló boltokból beszereztük a klasszikus vizes zsemle fedőnév alatt futatott termékekből párat. Nem álltunk órákig a polcok előtt, hogy friss terméket kapjunk, úgy voltunk vele, hogy napközben általában ahogy a legtöbb ember gyárlátogatás után a boltba esik, akkora időzítettünk.

Penny

Laza, könnyen benyomható külseje van, amiről egyetlen morzsa sem pereg le. A belseje már sokkal tömörebb állagú, aminek igazi klasszikus zsemle üres íze van. Száraznak vagy fojtogatósnak egyáltalán nem nevezhető, a kategóriájában tökéletesen hozza azt, amit elvárhatunk tőle.

Adatok: 19 Ft

Lidl

Horizontális irányba szeret inkább terjeszkedni, azaz látjuk rajta, hogy laposabb kivitel, mint a többi. A kérge kifejezetten kemény, de nem száraz. Nem kezd el lerobbanni a külső réteg, csak keményebben kell harapni. Ízében egy picit talán édesebb típus, de kifejezetten jó így. Belseje tömör, de nem fojtogatós.

Adatok: 19 Ft

CBA

Ahogy ránézünk, már sejthetjük mi vár ránk. Igazi menza retro hangulat. Megfogjuk, már eldobja pikkelyesre száradt kérgének egy részét. Ráharapunk és érezzük, ahogy szájpadlásunkba finoman beleállnak a morzsalándzsák, zseniális! Belsejében időnként barlangokat találunk, ahova tészta nem igazán jutott. Egyetlen dolog hiányzik mellőle, ami nem más, mint egy „tejjja” amiben kilóra áll a cukor és műanyag pohárban kapjuk természetesen.

Adatok: 19 Ft

Aldi

Szegény kicsit mintha hamarabb kikerült volna társaival együtt a sütőből, mint ahogy azt előírták volna, aminek eredménye ez a laza albínó árnyalat. Kérge keményebb, de nem átharaphatatlan. A belseje picivel tömörebb, mint ahogy egy ideális és tökéletes világban elképzelnénk. Szárazabb fajta, ami azon is érződik, hogy a belseje könnyen morzsálódik.

Adatok: 19 Ft

Tesco

Külseje helyenként kicsit kemény, helyenként egészen jól kezelhető, mintha picit egyoldalas lett volna a kemence. Keményebb oldalán picit pereg, ellentétes felén viszont egy aprócska darab se válik le róla. Belseje egészen légies és könnyed, nincsen rommá tömörítve egyáltalán.

Adatok: 20 Ft

Spar

Kicsit csillog a fényben, kicsit száraz a kérge és kicsit pereg. Kóstolás során kiderül továbbá, hogy a belseje, ahogy közeledünk origója felé egyre ritkul. Nem lesz tésztaüres barlang benne, de nagyon könnyen, szinte hab szerűen harapható.

Adatok: 30 Ft

Ítélet

Az 55 grammos mezőnyben a héten a legjobb helyezést a Lidl zsemléje érte el. Ez mondhatni ízben és formában is eltérő a többihez képest. Lehet pont ezen különcködése miatt, de biztosan nyert nálunk.

Mögötte a Penny és a Spar zsemléi, amik még eléggé elfogadhatóak. A Tesco esetében a furcsaságot az okozta, hogy kétoldalas volt a mutatvány, van egy kemény és egy puhább arca a zsemlének. Az Aldi esetében az albínó árnyalat és talán a kissé idő előtti sütőszöktetés miatt érte csak el az 5. helyet. A CBA lehet, hogy a nosztalgiázók szemében pont az első helyre lenne hivatott, de nálunk a nagyon száraz és erős kérge miatt elbukott.

Lidl
Penny
Spar
Tesco
Aldi
CBA

FOJTOGATÓ KARCSÚSODÁS - SZÉNHIDRÁT CSÖKKENTETT KENYEREKET TESZTELTÜNK >>> 

HŰTÖTT BAGUETTE TESZT: MELYIKBŐL LESZ A LEGJOBB MELEGSZENDVICS? >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss