Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tepsis csirkeszárny zöldségekkel

90 perc
bonyolult
olcsó

Elkészítés

Elkészítés: A csirkeszárnyakat sózzuk, borsozzuk, majd hagyjuk egy kicsit állni.

A zöldségeket és a hagymát pucoljuk meg, majd a vöröshagymát vágjuk fel nagyobb kockákra, a fokhagymát apróra, a sárgarépát és a paszternákot vastagabb szeletekre, és a krumplit ízlés szerint kockára.

Egy serpenyőbe öntsük bele az olajat, majd pár perc alatt süssük meg a csirkeszárnyak mindkét felét úgy, hogy kapjon egy kis színt. Ezután szedjük ki, és tegyük félre.

A fennmaradó zsiradékon kezdjük el üvegesre párolni a vöröshagymát, majd adjuk hozzá a fokhagymát, és szórjuk meg a liszttel. Kevergetve pirítsuk aranybarnára, majd öntsük fel a borral és a vízzel. Ezután tegyük bele a feldarabolt zöldségeket, a leveskockát, a babérlevelet, majd ízlés szerint fűszerezzük és forraljuk ki.

Egy tepsi közepén helyezzük el az elősütött csirkeszárnyakat, majd öntsük köré a kiforralt zöldséges levet. Ezután alufóliával fedjük le a tepsi tetejét.

Helyezzük be a sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 1 óra alatt pároljuk puhára. Ezután vegyük le a fóliát, majd tegyük vissza a sütőbe, és süssük addig, még a csirkeszárnyak szép színt kapnak, és a szaft kissé besűrűsödik.

Tálaláskor a csirkeszárnyakat a zöldségekkel együtt szedjük a tányérra, majd ízlés szerint locsoljuk meg a szafttal.

Ezek is érdekelhetnek

Friss