Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tepsibe rétegezett húsos burgonya

MME MME
5/5
120 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, a vöröshagymát felkarikázzuk és a fokhagymát vékonyra szeleteljük. A húst vékony szeletekre vágjuk (nem kell klopfolni), egyenként vékonyan megkenjük a mustárral, majd a hagymából és a fokhagymából ráfektetek 1-2 szeletet. Egy lapos tányérra szoktam rakosgatni. A burgonyát megtisztítom, felkarikázom, majd egy kis ételízesítővel átforgatom az egészet. Kikenek egy tepsit vékonyan margarinnal, belefektetem a néhány szelet füstölt szalonnát az aljára, a 4 oldalára is teszek 1-1 szeletet, majd elkezdem rakosgatni a húst és a burgonyát a tepsibe. A lényeg, hogy nem egymásra tesszük, hanem soronként pakolgatjuk tulajdonképpen *állítva*. Én a hússal kezdem, egy sorba két szelet hús fér, a következőbe egy adag krumplit teszek (nyílván nem egy sort, mert akkor túl kevés köretünk lenne). Közben ha még maradt vöröshagyma és fokhagyma, azt a sorok közé szoktam dugdosni. Ha végeztem, forralok 1 dl vizet, amibe teszek egy húsleveskockát, majd a tepsibe öntöm. A rakott étel tetejére a hámozott paradicsom kerül oly módon, hogy a dobozban lévő összes paradicsomlevet ráöntöm az ételre, a paradicsomokat pedig a kezemmel apróra darabolom, és ez is a tetejére kerül. A végén néhány szelet baconnel betakarom, alufóliával lefedem, és jó másfél óráig 180 fokon sütöm. Miután az alufóliát levettem, 20 percre még visszatolom a sütőbe.

Megjegyzés

Kicsit macerás étel, de az íze mindenért kárpótol. - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss