Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Téli zöldségleves daragaluskával

45 perc
egyszerű
olcsó

Elkészítés

Elkészítés: A zöldségeket és a hagymát aprítom, a fokhagymát összezúzom.

Felhevített zsiradékban magas hőfokon néhány percig dinsztelem a zöldségeket a borsóval, a hagymával és a fokhagymával. Felengedem kb. 1,3 liter vízzel, beledobom a leveskockákat, borsozom. Amikor felforr - és ha szükséges - sózom (a bio leveskocka nem annyira sós, mint az egyéb).

Lassan főzöm, közben a tojást kis tálban habosra verem villával, csipet sóval, borssal ízesítem, finoman belekeverem a búzadarát, 2-3 perc pihentetés után a levesbe megmelegített evőkanállal hosszúkás galuskákat szaggatok. Takarékon főzöm kb. 7-8 percig, miközben a galuskák kb. négyszeresükre nőnek. Petrezselyemmel meghintem, pár percig pihentetem, majd tálalom.

Megjegyzés

Egyszerűen és viszonylag gyorsan elkészíthető téli leves.

Kivételesen kimértem a daragaluska arányokat, kíváncsi voltam, mert csak ráérzéssel szoktam készíteni. A tojás 6 dkg volt, 6 dkg dara került bele (tehát ahány dkg-os a tojás, annyi dkg dara kell hozzá). Fontos, hogy jó habosra verjük fel a tojást, így biztos, hogy könnyű galuskát kapunk, nem kell bele szódabikarbóna sem. - gaby53

Ezek is érdekelhetnek

Friss