Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Télvégi vitaminbomba, a retek

A retek megbízható társa a reggelinknek, tökéletes kiegészítője a vacsoráinknak, mégis igen keveset tudunk róla. Pedig ez a gyökérzöldség igen tekintélyes múlttal rendelkezik.
Retek-történelem

A retket már az ókori Kínában és Japánban is nagyon kedvelték, gyógyszerként használták, és sok étel alapját képezte. Ekkor már a Földközi-tenger vidékén is nagy népszerűségnek örvendett a retek, ami az ókori egyiptomiaknál a hagyma és a fokhagyma mellett a piramisépítő munkások napi étrendjének szerves részét képezte.

Az ókorban fogyasztott retkek jelentős része még a Nyugat-Ázsiában, Európában őshonos vadon termő retekfajták valamelyike volt, de a hellenisztikus korra már a gyökérzöldség háziasított formáját ették a görögök, s később a rómaiak.

Az ókori Görögországban annyira tisztelték a retket, hogy arany másolatokat készítettek róla, amiket az isteni Apolló számára ajánlottak fel. A középkor már kevesebb népszerűséget tartogatott a reteknek, amely a veszekedés és a viszály szimbólumává vált. Mivel a retek kapcsolatban állhatott a gonosszal, ezért a fogyasztás előtt gyakorta tették ártalmatlanná azzal, hogy megszentelték.

Angliába a XVI. század elején érkezett meg a retek, mint gyógynövény. Az angolok vesebetegségek, bélbetegségek és bőrproblémák kezelésére alkalmazták, majd ott is elterjedt, mint ízletes zöldségféle. Retekre vonatkozó utalás már Shakespeare IV. Henrikjében is található. A gyökérzöldség széles körben való elterjedése azonban I. Erzsébet uralkodása idejére tehető. Ekkor már gyakorta fogyasztott előételnek számított.

A retek az Újvilágba a XVII. században érkezett meg, ahová angol telepesek vitték magukkal. Egyes források szerint 1629-ben Massachusetts-ben már termesztettek retket. A XVIII. századra Amerikában már tízfajta retket fogyasztottak.

Fehér, piros, fekete - avagy a retekfajták

A retek külsőre lehet hengeres, ovális vagy kerek, bőrének színe lehet fehér, sárga, lila, fekete vagy vörös, a retkek belseje azonban majdnem minden esetben fehér. Súlya az egészen elenyészőtől a több kilóig terjedhet.

A meleg hőmérsékleten ültetett retkek íze erőteljesebb, csípősebb, míg a hűvösebb körülmények között növekedő példányok lágyabb, édesebb aromával bírnak. A retkek ízét a szezon is befolyásolja, a korán szedett retkek íze lágyabb, mint a szezon vége felé kóstolt példányoké. A retek könnyen termeszthető, mert nagyon szapora és viszonylag igénytelen.

Nálunk a legismertebb fajta a kis vörös, kerek retek, azaz a vajretek vagy hónapos retek. Ennek a fajtának kicsit borsos ízű, ropogós húsa van, és leggyakrabban nyersen fogyasztják. Hasonlít hozzá az úgynevezett francia retek, amely hosszúkásabb, a szárhoz közelebbi része piros, a lenti fele pedig fehér.

A fehér-, más néven jégcsapretek enyhébb ízű, mint kis piros társa, így a gyerekek is jobban kedvelik, hiszen a piros reteknél néha belefutni egy-egy nagyon csípős példányba. Létezik gömb alakú fehér retek is, ez a sörretek, ennek is enyhe az íze, kitűnően használható levesnek vagy főzeléknek a szára, a húsa pedig nem csak nyersen, de sütve is remek.

A méretében karalábéra emlékeztető, télen termő fekete retek húsa csípősebb a jégcsapreteknél. A húsában kevesebb a nedvesség, így jól eltartható.

A Daikon vagy kínai retek Kínában igen ismert, elég sok válfaja létezik. Ezek a retkek leginkább a sárgarépára emlékeztetnek, legalábbis alakjukban, bár néha színükben is, hiszen a Daikonból létezik sárga is. Ennek a retekfajtának lédús fehér húsa van, és íze csípősebb, mint a többieké.

A retek nagyon jó étvágynövelő, önmagában fogyasztva is nagyon kellemes, de egy kis sóval meghintve, vajjal megkent kenyéren kínálva az igazi. A retek igen sokrétűen felhasználható, hiszen a gumón kívül a reteklevelet és a retek csíráját is érdemes felhasználni. A friss levelekből nagyon jó saláta vagy akár főzelék is készíthető.

Jótékony retek

A retket azonban nem csak az ízéért érdemes fogyasztani, mert tele van ásványi anyagokkal, vitaminokkal. Nagy mennyiségű C-vitamin tartalma mellett sok benne az A-, B1-, B6-vitamin, valamint a kalcium, magnézium, réz, mangán, vas és a tiamin is. A vas felszívódását segítendő folsav is található a retekben.

A retek jótékony hatással van az érrendszerre, segít a keringési problémák orvoslásában, bőrproblémák esetén is jól alkalmazható, enyhén vizelethajtó, s a bélrendszer karbantartásában is fontos szerepe van. Ezen kívül a retek gyulladáscsökkentő hatással is bír. Gyomorproblémák esetén azonban a túlzott retekfogyasztás nem javasolt.

A retek a fogyókúrázók számára is jolly joker, hiszen karban tartja az emésztőrendszert, s vízhajtó, májtisztító hatása mellett, magas rosttartalma tökéletes alapot szolgáltat a diétás étrendhez.

Vásárlása, fogyasztása

Retek vásárlásakor egészséges szemeket válasszunk, amelyeken semmilyen ütődés, karc nincs, felületük fényes és kemény. A fekete retek felülete ugyan nem fényes, de itt is ügyeljünk arra, hogy ne legyenek sérülések a gumón. Kerüljük a puha, sejthetően szivacsos belsővel rendelkező retkeket.

Ha nem a vásárlás napján szeretnénk a retket megenni vagy felhasználni, akkor érdemes a szárát eltávolítani, s a gumókat műanyag zacskóba csomagolva a hűtőbe tenni. Fogyasztás előtt hideg vízben alaposan át kell mosni. Leghosszabb ideig a feketeretek tárolható.

Ha nem önmagában fogyasztjuk vagy szendvicsekhez használjuk, akkor a retek leggyakrabban különféle saláták alapanyagként hasznosul. Ezen kívül levesekbe tehetjük, illetve a távol-keleti konyha wokban sült zöldségei közé is kerülhet vékonyra szelt retek.

Párolt retek

Hozzávalók:
3-4 csokor vajretek
1 teáskanál köménymag
cukor
1 babérlevél

Elkészítés: A retkek levelét eltávolítom, a végét levágom, majd a fejeket egyforma vastag karikára metszem. A karikákat lábasba teszem, fűszerlabdába mellé eresztem a köményt és a babérlevelet, pici cukrot adok hozzá, majd félpuhára főzöm, s a lében hagyom kihűlni. Ezután hűtőbe teszem, s tálalásig ott is hagyom.

Reteklevél-pesto

Hozzávalók:
2 csokor vajretek
5 dkg parmezán
2-3 gerezd fokhagyma
3 evőkanál olívaolaj
1 bő marék fenyőmag
½ lime leve
frissen őrölt feketebors

Elkészítés: A vajretek levelét lecsavarom, folyó víz alatt alaposan megmosom. A fenyőmagot száraz serpenyőben megpirítom. Egy edénybe helyezem a lecsöpögtetett leveleket, a fenyőmagot, a darabokra tört sajtot, a fokhagymát, hozzáöntöm az olívát, a lime levét, majd botmixerrel krémesítem. A krémet ezután fűszerezem, majd pirítóssal kínálom.

Ezek is érdekelhetnek

Friss