Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Téli csemege - Cukrozott narancshéj

90 perc
egyszerű
megfizethető
12 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. Hibátlan, vastaghéjú narancsokra van szükségünk, amelyet meleg víz alatt alaposan megmosunk, szárazra törlünk. A héját leszedjük (a fehér résszel együtt), majd kb. 3-4 mm szélességű csíkokra vágjuk. A felcsíkozott héjat lemérjük, a súlyának megfelelő mennyiségű cukorral egy jófajta lábosba tesszük, amelyben nem fog letapadni, odaégni.
  2. A narancsok levét rácsavarjuk, ha nem elég, akkor kipótoljuk annyi 100%-os narancslével, hogy ellepje. Gyakran kevergetve, fedő alatt főzzük, amíg megpuhul a narancsok héja (ez kb. fél óra). Ekkor kicsit nagyobb lángra vesszük, és elfőzzük a maradék levet, kissé megkaramellizáljuk a narancshéjakat. Közben önthetünk rá némi alkoholt, én olyan konyakot szoktam, amelyben előzőleg jó ideje vaníliarudakat áztattam.
  3. Ha elkészültünk, kicsit várjunk, hogy ne legyen tűzforró a narancshéj. Közben egy nagy tálba tegyünk sütőpapírt, szórjunk bele kristálycukrot, majd kisebb adagokban tegyük bele a héjat, amit a legegyszerűbben egy villával tudunk a cukorban forgatni, szálaira szedni. Ami kész van, az mehet egy jól záródó dobozba.
  4. A forgatás után megmaradt narancsos cukrot legközelebb fel tudjuk használni sütemény sütésénél.

Ezek is érdekelhetnek

Friss