Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tejszínhabos szedertorta

MME MME
60 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A tortalaphoz a margarint 10 dkg cukorral, a vaníliás cukorral és a sóval krémesre keverjük, majd egyenként beleütjük a tojásokat. A sütőporral és a citromahéjjal elvegyített lisztet apránként a tojáskrémbe dolgozzuk. Közben hozzáadunk 3 evőkanál tejszínt. A tésztamasszát kikent és lisztezett 26 cm-es kapcsos tortaformába tesszük. Előmelegített sütőbe toljuk, és 175 fokon 20-25 perc alatt megsütjük. A tortalapot rövid pihentetés után a formából kivesszük, és teljesen kihűtjük.

5 dl tejszínt a maradék cukorral (5 dkg) kemény habbá verünk, végül beleszórjuk a habfixálót. 10-12 szem szedret félreteszünk, a többit a habba forgatjuk. A tortalapot keresztben félbevágjuk, az alsó lap köré karimát pattintunk. Rásimítjuk a szedres habot, és a másik lapot is rátesszük. A maradék tejszínt is felverjük, és a hab 2/3 részével a tortát körüs-körül bevonjuk. A maradékból habrózsát nyomunk a tetejére (annyit, amennyi szedret félretettünk), és a szedreket beleültetjük. Ha még maradt tejszín, azzal díszíthetjük.

Ezek is érdekelhetnek

Friss