Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tejszínes göngyölt hús

90 perc
egyszerű
megfizethető
4 adag

Elkészítés

  1. A húst kiklopfoljuk, majd mindkét oldalát megsózzuk, megborsozzuk, és ízlés szerint megszórjuk a fűszerekkel, és legalább egy fél órát állni hagyjuk, hogy az ízek átjárják.
  2. Ezután minden szelet húsra ráfektetünk két szelet bacont, majd ráhelyezünk egy-egy darab uborkát. Ezután szorosan feltekerjük, majd átszúrjuk egy hústűvel (vagy fogpiszkálóval), hogy sütés közben ne nyíljon szét.
  3. Egy tepsit kikenünk vajjal, majd egymás mellé helyezzük benne a hústekercseket. A vízzel összekeverjük az ételízesítőt, majd a hústekercsek alá öntjük.
  4. A tejszínt simára keverjük a liszttel, majd a húsra csorgatjuk. Ezután fóliával lefedjük a tepsit. Előmelegített sütőbe toljuk, majd közepes hőmérsékleten kb. egy óra alatt puhára pároljuk. Ezután levesszük a fóliát, majd visszahelyezzük a sütőbe, és szép pirosra sütjük. Ameddig a hús sül, ízlés szerinti köretet készítünk mellé.

Megjegyzés

Sütés közben a tejszínes szaft szépen besűrűsödik majd. A baconbe göngyölt fűszeres hússzelet jó szaftos, és nagyon jól illik hozzá a közepében megbújó uborka. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek