Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tejszínes-étcsokis torta

MME MME
75 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Vízfürdő felett olvasszunk fel 350 g összetördelt csokoládét, 225 g vajat és adjunk hozzá 6 dl vizet. Tegyük félre, hagyjuk kihűlni. Egy tálkában verjük fel a tojásokat, majd fokozatosan keverjük hozzá a langyos csokoládéhoz.

A csokoládéhoz keverjük hozzá a sütőporral elkevert lisztet és a porcukrot, majd öntsük egy kizsírozott tortaformába. Előmelegített sütőben 170 °C-on süssük kb. 45 percig. Ha a piskóta megsült, hagyjuk kihűlni, csak utána vegyük ki a formából.

Készítsük el a tölteléket: vízfürdőben olvasszunk fel 120 g csokoládét, majd hagyjuk kicsit kihűlni. Ekkor keverjük hozzá a kristálycukrot, a maradék vajat és négy evőkanálnyi tejszínt. A tortalapot vágjuk szét három lapra.

Készítsük el a mázat: vízfürdőben olvasszunk fel 250 g csokoládét és a maradék tejszínt. A tortalapokat kenjük meg az előkészített krémmel, ragasszuk össze, majd az egész tortát öntsük le csokoládémázzal.

Tegyük félre, kb. 30 percig hagyjuk állni. Díszítsük a maradék krémmel és a csokoládédíszekkel.

Ezek is érdekelhetnek

Friss