Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tejfölös-krumplis rétes

60 perc
egyszerű
olcsó
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A megpucolt és felkockázott krumplit sós vízben tegyük fel főni. Amíg fő, terítsük ki a réteslapokat. Kettesével használjuk őket, a szakadás elkerülésére, a következő módon: egy kenőecsettel óvatosan kenjük meg 2 réteslap tetejét olajjal, majd tegyük őket egymásra úgy, hogy a felső lap olajos fele legyen felfelé). Ezután a könnyebb feltekerés érdekében helyezzük egy (a lapnál nagyobb) tiszta konyharuhára!

Ha a krumpli kellően puha, szűrjük le, majd törjük össze. Jöhet az ízesítés: ízlés szerint 2-3 evőkanál tejföl, 3-4 dkg vaj, só és bors, kevés tej. Kevergessük, kóstoljuk, játsszunk a fentiekkel ízlés szerint. A cél egy kenhető állagú krumplipüré, vigyázzunk, ne hígítsuk túl! A végén üssük bele és keverjük el az 1 tojást.

A sütőt állítsuk 200 fokra, amíg felmelegszik, mi is előkészülünk. A konyharuhán lévő dupla réteslapunkra evőkanállal tegyünk közepes pamacsokat a fenti krumplipüréből, de ne túl sűrűn! A köztes helyekre szintén kanállal ugyanígy tegyünk tejfölt. Ha kész, a konyharuha 2 egymás melletti sarkát (és szélét) fogva kb. 8-10 cm széles sávban a lapot hajtsuk magára, majd ezt a méretet - amennyire lehet - tartva, hajtsuk/tekerjük fel a lapot a ruha segítségével.

Amíg a krumplipüré tart, tekerjük a lapokat. Ez 4 rúdra biztosan elég...
Kikent tepsibe tegyük őket, 3-4 rúd kényelmesen elférhet egymás mellett. A tetejüket kenőecsettel óvatosan kenjük meg először olajjal, majd tejföllel is vékonyan. Mehet a sütőbe kb. 15-20 percre, de úgyis látjuk, mikor pirult meg szépre a teteje! :)

Megjegyzés

Gyors és kényelmes módja a réteskészítésnek, hála a réteslapnak. - zslakatos

Ezek is érdekelhetnek

Friss