Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Tejfölös-cukkinis csirkemell

Hozzávalók

  • 50 dkg csirkemellfilé
  • bors
  • 30 dkg cukkini
  • 30 dkg patisszon (csillagtök)
  • 5 dkg vaj
  • 1 marék bazsalikom
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 3 dl tejföl
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor snidling

Elkészítés

    1. A csirkemellet kb. fél centis csíkokra vágjuk, majd megsózzuk, megborsozzuk, és hagyjuk egy kicsit állni, hogy az ízek átjárják.
    2. A cukkinit és a patiszont ízlés szerint felkockázzuk, enyhén megsózzuk, szintén hagyjuk egy kicsit állni, majd leöntjük róla a kiengedett levet. Ezután alaposan összekeverjük a befűszerezett csirkemellet a cukkinivel és a patiszonnal.
    3. Egy tepsit, vagy sütőformát kikenünk a vajjal, majd beletesszük a húsos-zöldséges keveréket. A bazsalikomot és a petrezselyemezöldet apróra vágjuk, majd a tejfölhöz adjuk. A zúzott fokhagymát szintén hozzáadjuk, majd enyhén megsózzuk, és alaposan összekeverjük.
    4. Ezután egyenletesen ráöntjük a tepsiben lévő húsos-zöldséges keverékre, majd megszórjuk az apróra vágott snidlinggel. Előmelegített sütőbe helyezzük, majd 180 fokon kb. 1 óra alatt készre sütjük.

    RÁNTOTT CUKKINI MÁSKÉNT: ZABPEHELLYEL MÉG ROPOGÓSABB!>>> 

    5 MEGLEPŐ TÉNY A CUKKINIRŐL, AMIT NEM BIZTOS, HOGY TUDTÁL>>> 

    9 GYORS VACSORA, HA VAN OTTHON NÉHÁNY DARAB CUKKINI>>> 

Megjegyzés

Készíthetünk mellé ízlés szerint köretet is (én pl. rizzsel tálaltam), de diétázók így magában is fogyaszthatják, mert igen laktató.

kgizike
  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ezek is érdekelhetnek

Promóció

Hasonló Receptek

Magazin