Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

A nagy tejfölteszt! 3 termék is veri a mezőnyt

A tejföl eredetileg Oroszországban jelent meg, ahonnan szépen lassan meghódította a legtöbb országot. Hazánkban leginkább a 12 vagy a 20%-os tejfölök terjedtek el, de akad kivétel is természetesen a boltok polcain. Számtalan étel alapját képezik a tejfölök, de sokan szeretik kiegészítőként is használni, például csirkepaprikás vagy éppen hortobágyi palacsinta esetében.

Végtelen képletek megfejtése és számos közvélemény-kutatás után úgy döntöttünk, hogy inkább a zsírosabb, azaz a 20%-os csoportot vesézzük ki. Számtalan termék található ebben a témában a boltok polcain, mi mégis inkább a legtöbb helyen előforduló típusokat kutattuk fel.

ÉTTEREMAJÁNLÓK, KRITIKÁK ÉS TESZTEK A MIT ETTEM MA OLDALÁN >>> 

A gasztronómia mellett sokan alkalmazzák más területen is a tejfölt, vannak, akik szerint az égett bőrnek igazán jót tesz, de brit tudósok egy kutatása azt is bizonyítani próbálta, hogy a hajra kent fél pohár tejföl esélynövelőként szolgál egy randevú során.

Sissy

A Penny számára a Tolnatej Zrt. gyártja, ennyivel ki is merül a leírásból kibányászható extra infók mennyisége. A felületén minimális folyadék van, de könnyen leönthető. Állagra egészen krémes, joghurt is lehetne, viszont ízre durván savanykás, alaposan összehúzza az arcizmokat.

TESZT! SAJÁT MÁRKÁS MOGYORÓS CSOKI VERI A MILKÁT >>> 
Pilos

A LIDL részére a Nászálytej Tejfeldolgozó és Kereskedelmi Zrt. gyártja. Extra vezércsel a tejfölben, hogy ez bizony laktózmentes, de ez a felirat annyira álcázott, hogy szinte észre sem venni a csomagoláson. Felszíni folyadék semmi, kifejezetten matt a felülete. Állagra egészen sűrű, ízre enyhén savanykás, egészen elfogadható összességében.

Milfina

Az ALDI és az Alföldi Tej Kft. közös szerelemgyerekéről van szó. Pár csepp folyadék és matt felszín itt is van, elsőre bíztató jelek. Állagra majdnem törik, nagyon sűrű. Ízre közepesen kesernyés hatással kell számolni, ha ezt kóstoljuk. Pont még elviselhető ez a szint.

TESZT! TÍZBŐL CSAK EGY VANÍLIÁS PUDINGNÁL ÚSZTUK MEG A KELLEMETLEN UTÓÍZT >>> 
Mizo

Meglepő módon a Mizót saját maga gyártja saját magának, mindenfajta megtévesztés nélkül. Szép fényes, mindössze egyetlen cseppel megáldott felszín fogad kibontás után, mintha friss, ropogós diszperzites vödörbe pillantanánk bele. Krémes állagú, viszont kifejezetten megindul ízre a joghurt irányába. Kesernyés, arcrángató elemek nincsenek benne elrejtve.

Zott

1926 óta ontja magából a jobbnál jobb, vagy pont vacak termékeket a Zott, de a lényeg, hogy van tejfölük is. Kibontásnál nagy kerek szemek figyelték a tejfölt, hihetlenül híg, ez nem sima joghurt, ez majdnem ivójoghurt, alaposan felöntve vízzel. Szerencsére ízre is rettenet, inkább édesebb irányba mutat, ami tejföl esetében nem kis képzavar. Ez nagyon felejthető termék, az szent.

MUSZÁJ MEGVENNI AZ EREDETIT? ITT A NAGY TEJSZELETTESZT! >>> 
Mesés tejföl

Népi motívumok mindenfele, nagyon vonzza a mély hazai szeretettel rendelkező vásárlók tekintetét. Az Alföldi Tej Zrt. gyártósorain látja meg minden egyes pohár a napvilágot. Kibontásnál pukkan egy aprót, de legalább túráztathatja rajta magát szomszéd Marika, hogy vajon megint buli van-e a levegőben. A felülete matt, nagyon matt. Nagyon sűrű az állaga és emberbarát keserűség jellemzi, egészen jó páros ez így együtt, meglepő!

Spar

A Tolnatej Zrt. szállítja a Sparnak és ennyi, más érdekeset nem tudunk meg róla. Kisebb pocsolya uralkodik a tejföl felett, sokat lehet vele játszani, de könnyedén magunkra is önthetjük, ha nem figyelünk egy pillanatig. Állagra kicsit átpofátlankodik a joghurtokhoz, de ízre egészen kontrollált, elfogadható keserűség van benne.

SAJTIMÁDÓK FIGYELEM, ITT A NAGY SZELETELT TRAPPISTATESZT! >>> 
Farmer

Farmer tejföl, a Mizo teheneinek tőgyeit felhasználva. Matt felület, de kóstolásnál egészen érdekes élményt nyújt. A joghurtos állag itt is erősen közrejátszik, viszont ízre is azt tudja hozni, mintha kissé félrecímkézték volna, de valahol ez érdekes is egyben. Kesernyés ízről vagy utóízről nem kell álmodozni, az nincsen benne.

Tesco

A Kuntej Zrt. eladta a tuti receptet a Tesco számára, amúgy meg ezen is ott fityeg a 100%-os elégedettségi matrica. Gyengébb napjain a Balatonban is annyi folyadék van, mint ennek a tejfölnek a tetején, durva! Ha lemerülünk a tejfölig, akkor megkóstolhatjuk az igazi csodát. Állagra közepes, pont illik tejfölnek, ezzel minden frankó. Ízre valami egészen gyászos, poshadt pince és a hirtelen keserű elemek egyvelege, nem túl kellemes élmény.

A PÖTTYÖS AZ ETALON? ITT A NAGY TÚRÓ RUDI TESZT! >>> 
CBA

Az ősmagyar áruhuzláncnak a Mizo térdelt be, ők tolják nekik a sajátmárkásként hirdetett tejfölt. Kibontás után a legboldogabb emberek életkedve is azonnal tovaszáll, a látvány már sokkolja a gyengébb idegzettel megáldott alanyokat. Nem csak sima folyadék úszik a felszínen, hanem abban apró fehér kis darabkák is, illetve az egésznek van egy lágy, sárgás árnyalata. Állagra a krémesebb osztályt erősíti, íze pedig egy nagy nulla.

Hazai tejföl

Ha hazai, akkor biztos, hogy jó! A gyártó itt is a már sokat próbált Mizo, de ez önmagában semmit nem jelent, ezt már tudjuk. Itt is matt a felület, ahogy szinte az összesnél eddig, persze egy rettenet kivételével. Állagra nagyon tömör, nem kell előtte hetekig gyúrnunk, hogy ki tudjunk merni belőle egy keveset, de érezhetően jobban megáll benne a kanál. Krémes, viszont a kesernyés vonal eléggé rejtve, félve van csak benne.

MACKÓ VAGY MEDVE? ÍME A NAGY KOCKASAJT-TESZT! >>> 
Ítélet

Negatív élmények

A Zott csakis akkor javallott, ha szeretnénk kicseszni szomszédunkkal. A képlet egyszerű, amikor végre valahára bekopog tejfölt kölcsönkérni, akkor extra széles mosollyal nyújtsuk át neki és ássuk el annak bármilyen lehetőségét, hogy egyszer visszahozza. Másik nagy barátja a CBA saját, ízetlen cucca.

Pozitív élmények

Ízlések és pofonok, de egyértelmű, hogy az ajánlott kategóriába a Hazai tejföl, a Pilos és a Mesés tejföl fér bele. Ezek állagra és ízre is jól muzsikálnak, különösebbet nem tudunk velük hibázni, ezek mehetnek előre!

A középmezőny

A Sissyben van némi csavar és meglepetés, ezt inkább csak kalandoroknak ajánljuk, de garanciát nem vállalnánk rá. A maradék pedig hozza az erős közepes szintet, szolid eltéréssel.

A NAGY KAKAÓTESZT! VAJON MELYIK A LEGFINOMABB? >>> 
A NAGY NATÚRVAJKRÉM-TESZT! KIPRÓBÁLTUK, MELYIK A LEGFINOMABB >>> 
A NAGY EPRESJOGHURT-TESZT! MEGKERESTÜK A LEGGYÜMÖLCSÖSEBBET >>> 
A NAGY LAPKASAJTTESZT! MEGKÓSTOLTUK NYERSEN ÉS MIKRÓZVA IS >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss