Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tárkonyos cékla-lencse saláta

90 perc
bonyolult
átlagos

Elkészítés

Elkészítés: A lencsét válogatás és alapos mosás után minimum 2 órára hideg vízbe áztatom. Amíg a lencsék áznak, a megsikált céklagumókat egyesével alufóliába csomagolom, 180 fokra előmelegített sütőben 50 perc alatt megsütöm (kis női ökölnél nagyobb cékláknak akár 1 teljes óra is szükséges). Hagyom, hogy kihűljenek.

A kissé megduzzadt lencsét babérlevéllel és annyi vízzel teszem fel főzni, hogy az legalább 2 ujjnyival ellepje a lábos tartalmát. Nagyjából 20-25 perc alatt megpuhul, de csak a végén sózom. A lencsét leszűröm, kissé hűlni hagyom.

A céklákat meghámozom (gumikesztyűben érdemes ezt a műveletet végrehajtani), kb. 1 cm-es kockákra vágom.

A salottahagymákat nagyon finomra vágom. Az olajat, ecetet, tárkonyt, sót, borsot egy kis üvegbe öntöm, jól összerázom, majd a felkockázott céklára öntöm, összekeverem.

Tálaláskor adagonként veszek 1 evőkanálnyi lencsét, erre kanalazok nagyjából ugyanennyi céklát, majd megismétlem a rétegezést. Salottahagymával díszítve tálalom.

Megjegyzés



További fotók, receptek és érdekességek Habliliom blogjában! - Habliliom

Ezek is érdekelhetnek

Friss