Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Tárcsán sült fogások

A korai jó időnek köszönhetően a grillszezon már el is kezdődött, előkerültek a bográcsok, a rácsok, izzik a faszén és készülnek a finomabbnál finomabb fogások. A felsorolt eszközökön kívül azonban Magyarországon széles körben elterjedt és kedvelt módja a szabadban való sütésnek a tárcsás sütés.

A tárcsa - amelyen mostanában egyre többen sütik a különféle grillhúsokat és zöldségeket, vagy készítenek benne slambucot – nem más, mint egy átalakított mezőgazdasági eszköz, az úgynevezett boronatárcsa, amit eredetileg arra használtak, hogy társaival együtt az aratás és a szalma betakarítása után a tarlóhántást és tarlóápolást elvégezzék.

A nem egészen lapos tárcsát a mezőgazdasági munkából gasztronómiai szakeszközzé való előrelépés során több módon is átalakítják. Először is behegesztik a tárcsa közepén lévő lyukat, majd felcsiszolják, s olyan formára hozzák, hogy a tűz fölé lehessen tenni. Ennek megoldásaképp kaphat a tárcsa lábakat, furatokat, amelyekkel – mint egy bogrács – a tűz fölé lógatható, illetve ha a grill keretei illeszkednek a tárcsához, akkor csupán fülek kerülnek rá. Olyan boronatárcsa is kapható, amelyet több módon is használhatunk, mivel a lábait könnyűszerrel kicsavarhatjuk a tárcsa alján lévő menetből. A tárcsát nem csak nyílt láng felett használhatjuk, hanem akár gáztűzhelyre téve vagy sparhelten is beüzemelhető. Arra minden esetben ügyeljünk – a balesetek elkerülése végett -, hogy a tárcsa fixen álljon, ne billegjen.

A tárcsa formája leginkább egy enyhe ívű wokra emlékeztet, így felhasználása is magában hordoz egy keveset a wok adta lehetőségekből. Bár a tárcsát leggyakrabban szelet húsok, halak vagy zöldségek sütésére használják, kisebb mennyiségű egytálétel is könnyedén elkészíthető benne.

A tárcsa – akárcsak a wok – egész felületén átmelegszik, amit jól kihasználhatunk sütés közben. A különféle pácolt húsok mellett nagyobb darabokat is süthetünk rajta, de szalonna, csontos húsok (tarja, csirkecomb, csirkeszárny, bárányborda) sütésére is alkalmas. Az apróbbra vágott húsok, sűrűbb raguk, pörköltek készítésére is alkalmas a tárcsa, de wokban készített, hirtelen sült falatkákat is elkészíthetjük benne.

A zöldségek több formában is a tárcsára kerülhetnek. A grillnél megszokott módon, nagyobb darabokban is süthetjük, vagy készíthetünk belőle afféle zöldséges fogást, amit aztán a tárcsán megpárolhatunk és kissé lesüthetünk. Az összevágott, elkevert zöldségekhez egy kis olajat is keverjünk, majd a tárcsán a forgatás közben fűszerezzük, s ha lekerült a tűzről, akkor érdemes finomra vágott friss zöldfűszerrel tovább ízesíteni. A nyári tárcsás zöldségraguba többek között kerülhet padlizsán, cukkini, koktélparadicsom, paprika, hüvelyes borsó, tök, illetve bármi más, amit az íze és az állaga alkalmassá tesz a tárcsán való sütéshez. Ezeket a zöldségköreteket fűszerezhetjük rozmaringgal, bazsalikommal, kakukkfűvel, kevéske mentával. Tipikusan tárcsában készíthető zöldséges egytál a lecsó, amelyhez ez az eszköz tényleg ideális.

Tésztás fogásokat is készíthetünk a tárcsában, például slambucot, grenadírmarsot, túrós csuszát, káposztás cvekedlit vagy bármilyen más tésztában gazdag egytálételt. Lapos kenyerek (tortilla, naan, piadina) sütésére is alkalmas a tárcsa.

A krumpli számára is jó megoldást jelent a tárcsán való sütés. A héjában készített fogások mellett hagymás tört krumplit vagy bármilyen ízesített krumpliköretet készíthetünk. A krumplit apróbb kockákra vágva, kevés olajban meg is süthetjük a tárcsában. Sőt az se rossz megoldás, ha a tárcsa szélére pakolt kolbászokból, hasaaljából vagy bármilyen más zsíros húsból, szalonnából alászálló zsírban a tárcsa közepén sütjük ki a köretnek szánt krumplit. A közepén összegyűlő zsiradék arra is jól használható, hogy az előre nem pácolt húsokat finoman és gyorsan ízes réteggel vonják be, és így kerüljenek a tárcsa zsiradéktól mentes szélére.

A krumplin kívül a tárcsa bármilyen más fogás bő olajban történő sütését is lehetővé teszi, bundázott húsokat, fasírtot, rántani szánt zöldségeket, lepcsánkát vagy akár lángost is süthetünk benne. A grillvacsora végén akár a desszertet is elkészíthetjük a tárcsában: süthetünk bundázott gyümölcsöket, különféle fánkokat is, amelyet a tűz melegétől olvadt csokoládéval meglocsolva kínálhatunk.

A tárcsa takarítása nagyjából olyan, mintha a grillt szeretnénk két használat között kipucolni, bár itt a formai lehetőségekből adódóan vízzel tele fel is forralhatjuk. Vannak, akik esküsznek rá, hogy a tárcsa ugyanolyan tisztítást igényel, mint a régi palacsintasütők, azaz nem szabad elmosni, csak nedvszívó papírral alaposan kitörölni.

Csirkemell hagymás krumplival

Hozzávalók:
1 kg csirkemellfilé
1 evőkanál pirospaprika
kevés őrölt kömény
frissen őrölt feketebors

3 gerezd fokhagyma
1 kg krumpli
10 dkg zsírszalonna
2 fej vöröshagyma

Elkészítés: A húst vékonyabb szeletekre vágom. A paprikát összekeverem a köménnyel, a borsot őrölök hozzá és kis sót, fokhagymaprésen áttört fokhagymát adok mellé, majd az egészet elkeverem és a húsra szórom. A húst alaposan átforgatom, majd egy dobozban néhány órán át hagyom állni.
A szalonnát felkockázom, majd félreteszem. A krumplit megpucolom és felkockázom.
A felmelegített tárcsába beledobom a szalonnát, majd - miután minden zsír kisült belőle – a pörcöket tésztaszűrővel kihalászom. Egy lúdtoll vagy egy szilikon ecset segítségével a tárcsa alján összegyűlt zsírral finoman átkenem a tárcsát, majd a szélére lepakolom a húsokat, középre pedig bedobom a krumplit. Amikor a krumpli már majdnem puha, akkor a finomra szelt vöröshagymát is hozzáteszem. A húst időnként megforgatom, s ha jól időzítettem, akkor nagyjából egy időben kész a krumpli és a hús is.

Tárcsán készült túrós csusza

Hozzávalók:
50 dkg nagy fodros kocka
35 dkg félzsíros túró
30 dkg zsírszalonna
1 nagy pohár tejföl

Elkészítés: A szalonnát csíkokra vágom, majd a felhevített tárcsában lesütöm. A visszamaradt pörcöt szűrőkanállal kiszedem, félreteszem.
A zsírba beleöntöm a tésztát (nem főzöm elő!), kicsit átpirítom, majd adok hozzá annyi vizet, amennyi ellepi. Időnként megkeverem, s figyelek rá, hogy a tészta le ne égjen. Ha lehet, akkor lefedem (fedővel, nagyobb gáztepsivel), s így hagyom a tésztát főni.
Amikor puha a tészta, akkor hozzáadom a túrót és a tejfölt, alaposan átkeverem, ha kell, sózom, és tálaláskor megszórom a szalonnapörccel.

Minden, ami grill és kerti parti >>>

Grill receptek >>>

Szabadtűzi receptek >>>

Pljeskavica, csevap, mititei és társaik >>>

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Promóció

Magazin