Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Szűzpecsenye medvehagymás töltelékkel

Hozzávalók

  • 1 db szűzpecsenye
  • 25 dkg sertés darált hús
  • 20 dkg szeletelt bacon
  • 1 kisebb csokor medvehagyma
  • 1 db vöröshagyma
  • 3 ek zsemlemorzsa
  • 1 db tojás (nagy)
  • őrölt bors
  • 1 mk szerecsendió
  • 3 ek olívaolaj
  • 1 dl fehérbor

Elkészítés

    1. A vöröshagymát apróra vágjuk, majd egy evőkanál olajon világos zsemleszínűre pároljuk. Ezután kihűtjük, mielőtt a töltelékhez adnánk.
    2. A darált húst összekeverjük az apróra vágott medvehagymával, közben ízlés szerint megsózzuk, megborsozzuk, és megszórjuk szerecsendióval. Hozzáadjuk a zsemlemorzsát, a kihűtött vöröshagymát, és az egész tojást, majd alaposan összedolgozzuk a masszát.
    3. A szűzpecsenyét középen bevágjuk egy éles késsel, majd ráhelyezünk egy fóliát és vékonyra klopfoljuk. Ezután a hús mindkét oldalát ízlés szerint megszórjuk sóval. (A klopfolásnál figyeljünk, nehogy túl vékonyra klopfoljuk és a hús kilyukadjon.)
    4. Leterítünk egy nagyobb darab fóliát, majd rárakjuk a felszeletelt bacont úgy, hogy a szeletek kicsit fedjék egymást, és erre tesszük a kiklopfolt szűzpecsenyét. A hús közepére tesszük a darált húsos tölteléket, majd szorosan ráhajtjuk az üresen maradt hússzéleket és a bacont.
    5. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd belehelyezzük a hústekercset. Aláöntjük a bort, meglocsoljuk a maradék olajjal, és a tepsit lefedjük alufóliával. Előmelegített sütőbe toljuk, és közepes hőmérsékleten kb. 45 percig pároljuk. Ezután levesszük a fóliát, majd szép pirosra sütjük. Tálalás előtt hagyjuk a húst kicsit hűlni, majd felszeleteljük, és ízlés szerinti körettel kínáljuk.

Megjegyzés

A hús sütés közben nem száradt ki, jó szaftos maradt, és a medvehagymás-darált húsos töltelékkel nagyon finom.

kgizike
  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ezek is érdekelhetnek

Promóció

Hasonló Receptek

Magazin