Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Itt és így készült az Őrség Zöld Aranya - ismerd meg az ország tortájának kulisszatitkait!

default user icon
Török Zsuzsa Desszert
0
Új édes-krémes csodákat álmodott és Egerben is cukrászdát nyitott Szó Gellért, az Ország Tortája verseny kétszeres győztese.

A fiatal salgótarjáni mestercukrász 2015-ben a pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltortájával, idén pedig az Őrség Zöld Aranya elnevezésű kreációjával nyerte meg a versenyt.

Elmondása szerint mindene a cukrászat. Az alapokat tizenéves korában a Pesti Barnabás Élelmiszer-ipari Szakképző Iskolában sajátította el, majd Franciaországban és Olaszországban tökéletesítette a tudását: a franciáknál a sütemények és desszertek, az olaszoknál a fagylaltok készítésének titkait leste el. Három éve dolgozott a szakmában, amikor megnyitották meg családi vállalkozásban a G&D Kézműves Cukrászat és Pékséget Salgótarjánban.

Az üzlet nevében a "G" Gellértet, a "D" pedig Dánielt jelenti, aki pékmesterként ugyanolyan szenvedéllyel műveli a szakmáját, mint testvére a cukrászatot. Ha csak tehetik, elutaznak 2-3 hetekre, hogy neves mesterek mellett sztázsoljanak. (A sztázsolás ellenszolgáltatás nélkül, a tanulási lehetőség fejében végzett munkát jelent.) Dániel ilyen alkalmakkor sem válik meg féltett vadkovászától, magával viszi a hátizsákjában!
Szakmaszeretetüket jellemzi, hogy még az autójukat is eladták, csak hogy új keverő- és dagasztógépet vehessenek az árából.

Mindketten elsődleges fontosságúnak tartják a minőségi alapanyagokat, és nem árulnak másnapos terméket. Dániel hosszú távú terveiben szerepel, hogy a saját földjükön aratott búzából és rozsból őröljenek lisztet a pékségnek, Gellért pedig megállapodott egy mátranováki gazdasággal, hogy tartsanak Jersey fajtájú teheneket, mert ezek 6% zsírtartalmú tejet adnak. Az Őrség zöld aranyával készülő tortához is személyesen kutatta fel a tökmagolajat, ami egyébként Dánielt is új receptekre inspirálja.

Idén tavasszal az egri Junior Expón megismerkedtek Harmati Lászlóval, a Hotel Eger & Park igazgatójával, aki felkínálta nekik a lehetőséget, hogy nyissanak üzletet a szállodában. Az elhatározást tett követte, és egriek nagy örömére mindennap frissen érkeznek a sütik Salgótarjánból az új Szó ami Szó cukrászda desszertpultjába.
Az etalon Ország Torták mellett keresett Gellért idei 2. helyezett tortája, a Zuzorka is (amely hajszál híján maradt le a dobogó legfelső fokáról).

A mester nem pihen a babérjain: az egerszalóki St. Andrea pincészet felkérésére megalkotta azonos nevű borukból a Kedves tortát, a G&D cukrászdát befogadó szállodának pedig megkomponálta a ház tortáját, a zöld alma friss ízvilágára építő Harmatos Virágot.


AZ ŐSRÉG ZÖLD ARANYÁNAK RECEPTJE >>> 
  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Promóció

Magazin