Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Nagy szilveszteri virsliteszt: kiderül, melyik sajtos a legjobb!

Egy karnyújtásnyira az újév kezdete és az óév búcsúztatása, azaz itt a nyakunkon a szilveszteri buli, segítünk eldönteni, milyen virslit vegyetek.

Ikonikus étele a szilveszteri bulinak a virsli, amit a hagyomány szerint éjfélkor kell fogyasztani. Az éves eladások közel ötöde decemberre sűrűsödik. Arról sajnos nincsen statisztika, hogy mennyi virsli vészeli át főzés nélkül a szilvesztert azért, mert a buli társasága ideje előtt túlságosan szétcsúszik, és megfeledkezik a virslifőzésről.

A NAGY VIRSLITESZT! KIPRÓBÁLTUK, MELYIK ÉRI MEG AZ ÁRÁT >>>
Kaiser

A csomagolás egészen elegáns, aranyozott pompában úszik, rajta a jellegzetes Ferenc József karcolattal. A csomagolás kissé túlzó, mintha 3 centivel hosszabb virslikhez tervezték volna. A leírás alapján kiderül, hogy 60% pulykahús van benne, amihez jön 25% baromfihús, és végül a sajtos rész következik, ami mindössze 8%.

A sajt apró kis buborékként bújik meg a virsli közepében. Ízre a virsli egyértelműen a pulykát idézi meg. A sajtos mellett "füstölt" jelzőt is aggattak rá, ami a valóságban is beigazolódik, de azért nem olyan karakteresen, mintha egy tábortűz mellett állnánk.

Ami a sajtosságot illeti, nem is rossz! A sajt a melegítés hatására kellemesen krémessé és szinte folyékonnyá válik. A kis tokjaiból, ha ráharapunk, szinte kirobban. Picit sós és lédús, de amúgy, egészen elfogadható ez, így, összességében.

Orsi klasszikus

A csomagolás ugyanolyan igénytelen, mint a hagyományos sajt nélküli verziónál, annyi kiegészítéssel, hogy egy sárga amorf valamit még rábiggyesztettek, ami a sajtot volna hivatott szimbolizálni. Baromfi virsli, amit a számok is igazolnak, mivel 58% benne a baromfihús, a sajtról annyi infót kapunk, hogy hőálló kivitel, de a mennyiségről egy árva szó sem esik.

A műbélben még egészen baráti színe van, de amint attól megfosztjuk, kissé fakul az egész. Mikrózás után sokfajta folyamat megy végbe a virslin: egy kissé megbarnul és megpuffad, a sajt térfogatváltozáson megy keresztül, ami olyan képet alkot, mintha a virsliből fehér gnóm fogak bújnának ki - s ez, így összességében, a látvány elég gusztustalan.

És ízresem jobb: a hús állaga olyan, mint ha habosítva lenne, és ízetlen az egész, nincs tartása, és nagyjából fogak nélkül, csupán nyelvvel is el lehet passzírozni, harapni nem igazán kell. A sajtról sem lehet pozitívabban nyilatkozni: teljesen eltűnik benne, sajtos élményben egy fél pillanatig sincsen részünk.

Sága – Falni jó – Sajtos pulyka virsli, füstízű

Régi jó ismerős a Falni jó széria. A gravitációnak még továbbra is ellenáll a virsli, csak úgy lebeg a csomagoláson látható képen, ahogy egy villa döfi keresztül. A borításon egy méretes kockányi feta jelzi, hogy itt bizony nem alapkivitellel van dolgunk.

Pulykahús 32%, baromfi 13%, csontról leszedett pulykából pedig 15%-ot kapunk. Ezzel le is van tudva a hús mennyisége, amihez még kapunk egy bődületes 5%-ot sajtból. Kiszabadítva börtönéből, rögtön látható világos színe. Ránézésre alig-aligvan benne sajt, mindössze egy-két fehér pötty töri meg a homogén állagát.

A szélén az állaga a keményebb kategóriát képviseli, belül puhább. Sajtot nem sokat találni, leginkább, semennyire nem érezni. Nyugodtan lehetne még tuningolni kicsit ezen az 5%-on - így olyan, mintha a sajtmentes változattal lenne dolgunk.

Pikok – Frisli (Lidl)

Nem voltak túl kreatívak a keresztelőn, ugyanis egyértelműen a Füstli koppintásának tűnik. A másik opció, hogy ugyanaz a kreatív csapat találta ki, és mivel Sága termék ez is, nem is kellett tovább kutakodni, meg is lett a megoldás.

Aranyszínű csomagolás, amelyen egy parasztház grafikája tűnik fel - egyéb érdekesség nem jutott a dizájnra. A pulyka 56%-ban van jelen, a sajtot pedig 9 tömegszázaléknyi képviseli. Színre egy világosabb vonalat képvisel ez a típus is.

Félbevágva látunk némi sajtot, de ettől sem lesz sajtmérgezésünk, az egészen biztos. A virsli ízre hozza azt, amit a sajtmentes testvére is tud, de emellé inkább a lecsengésnél érezni egy minimális sajtszerűséget. Állagra, ízre egyébként rendben van.

Amadori

Egyenesen az olasz barátainktól jött, kis hazánkba importálják csupán. A csomagolás egészen apró, ami mindössze 3 szál virslit rejt, ám ezek vastagságuk okán már inkább kolbászok. A csomagoláson egy olyan illusztráció van, ami azt sejteti, hogy ebből a virsliből csak úgy spriccelni majd kifele a sajt.

A leírás alapján megtudjuk, hogy van benne 55% csirkehús, 17% pulykahús, amikhez tartozik 9% ementáli sajt. Kibontás után látszik, hogy apró sajtbuborékok rejtőznek a bőre alatt, viszont színre nem olyan bizalomgerjesztő, kissé rózsaszín hatása van, akár egy grillkolbásznak. Mikor félbevágjuk, bizony megjön az illusztrált sajtos jelenség, nagyon pazar.

A virsli állaga kissé töményebb, viszont a hő hatására a sajt valóban folyós lesz és bizony kibuggyan ha belevágunk. Ízre a hús egészen normális, és rendesen érezni végre a sajtot. Picit sós hatás itt is megvan. Ementáliságra azért nem tennénk fel a fél házat, de sajtra utaló nyomok tényleg gazdagon akadnak benne.

Snack & go

Promózzák rendesen a Sága új termékét, amit akár autóvezetés közben vagy akár moziban is gond nélkül fogyaszthatunk, mert nem feltétlen igényel főzést vagy melegítést. A csomagolás egészen modern. Tetejét lepattintva komplett utasításkészlet ugrik elénk, ami mellé hozzácsapnak egy aprócska villát is, ami nem mikrózható mondjuk.

A leírás alapján kiderül, hogy van benne 68% pulyka és 9% sajt. Lehet hidegen is fogyasztani ugyebár, ahogy szintén teszteltük - de nem túl jó. Egyetlen pozitívuma, hogy hideg állapotban kifejezetten intenzív a füstös aroma. Félbe szelve egészen ígéretes a látvány.

 A kétfázisú melegítés után ahol összeérnek  a mini virslik, összebarnulnak és kissé összetapadnak, hiába ráztuk fel jobban, mint maga Tom Cruise a Koktél című örökzöldben. Ilyen módon a füstösség visszafogottabb lesz, de a sajt ilyenkor sem akar igazán megigéződni benne, akárhogy is harapdáljuk.

Tesco – Sajtos pulyka virsli füstízű főzhető csomagolásban

Egy igazi életképet kapunk a csomagoláson: piros kockás abroszos, piknik jelenet. Pulykahús lapul benne 40%, ami nem túl sok, lássuk be. Sajtból 6,7% jut, belőle a többit pedig a már az olyan megszokott összetevők alkotják, mint a csirkebőr és társai.

Félbenyisszantva elénk tárul a csodás látvány, két egészen parányi sajtfolttal benne. Színre a megszokott világos árnyalatot kapjuk. Mikrohullámos kezelésre ez is tapadással reagál, ugyanis fura égett nyomot hagy maga után, miután szétválasztjuk a példányokat.

Füst illata nincsen. Ugyanez elmondható az ízéről is. Ami már picit aggasztóbb, hogy a sajtot sem érezni. Egyébként egy megfelelő állagú virslit kapunk, csak nem kellene ráírni, hogy füstölt és hogy sajtos. Sima virslinek elmenne.

Wiesbauer – Sajtos Bécsi hosszú virsli

A csomagolás tele van firkálva „még finomabb” feliratokkal, emiatt úgy néz ki, mintha már rácson  grillezve lennének a virslik- de nem. Meglehetősen igénytelen vákuumcsomagolásban kapunk 61% sertéshúst és többek között 12% sajtot, azaz üdvözölhetjük menetrendszerű félig kakukktojásunkat, ugyanis az egyetlen sertés versenyző a mezőnyben.

Formája teljesen formabontó a többihez képest, ugyanis enyhén ívelt. Félbevágva kis csalódás, ugyanis alig látszik a sajt. Bizonyára jól elrejtették, vagy véletlenül sikerült olyan helyen elvágni, ahol pont alig van.  

Melegítés hatására megizzadtak a rudak, feldarabolva látszik már egy kicsivel több sajt, de ránézésre a 12% az minimum nagyvonalú megközelítés. Állagra roppanós, hála a juhbélnek, de ízre valahogy nem áll össze. Leginkább a só dominál, ezen kívül nem sok minden mondható el róla. Esetleg, hogy sós. Nagyon. A sajtot nem igen lehet felismerni benne, mintha ott se lenne.

Orsi már megint

A csomagolás egészen más. Már a kiszerelés is egészen eltér, a dizájnról pedig szinte ódákat lehetne zengeni a másikhoz viszonyítva. Szépen grillezett virsli kép, amihez nem kevés sajtot is társítottak. Összességében tényleg sokkal jobban néz ki, a polcról pislogva tuti biztos, hogy inkább ezt választanánk, mint a testvérét.

A leírás alapján kiderül, hogy van benne baromfihús 58,3%, baromfibőr 8% és imádott hőálló sajtunkból már megint nem tudjuk meg, hogy pontosan mennyi került bele. Tovább olvasva kiderül, hogy ez is csurig van minden mesterséges anyaggal, de ezen már kár is fennakadni. Felbontás után egy igazán fakó virslivel ismerkedhetünk meg. Tényleg egészen színtelen, amiben a sajt szinte észrevehetetlen.

Ízre ez is egészen hasonlít a másikra, annyi eltéréssel, hogy ez nem olyan vastag és ezért kevésbé hozza a levegős, habos húsförtelem élményét. Sajtosságról megint nem nagyon lehet mit írni, látszik, hogy valami van benne, de ízre teljesen elvész. Őszinte mosollyal fogyasztani ezt, aligha lehet.

Füstli

A klasszikusok klasszikusa. A Füstli név hallatán mindenki azonnal erre a virslire asszociál, ami ráadásul annyival meg van még vadítva, hogy sajtdarabokkal turbózták fel. A csomagolás sok extrát nem rejt magán, mindössze egy sárga csíkot húztak rá pluszban. A leírás alapján megtudjuk, hogy a legjobb akkor lesz, ha csomagolásában főzzük. Akad benne pulykahús kereken 56% amihez társul 9% sajt is. Szokásos laborszökevény elemek ebben is burjánzanak.

Kibontás után feltűnt, hogy van valami fura réteg a virsliken, eddig nem igazán tapasztaltunk ilyet, de ezen valami akad pluszként. Főzés után se igazán akar eltűnni, érdekes és kifejezetten síkosítja a virsliket. A sajt olyan masszívan nincsen jelen, egészen elbújik a virsliben. 

Kóstolásra sem igazán akar megérkezni a sajtosság, viszont a füstösségét nem érheti panasz. Vakon nehéz lenne megállapítani a sima és a sajtos füstli között a különbséget, egészen megtévesztő. A hús állaga ennél is túl laza, kissé olyan hatást kelt, mintha egy picit selejtes csomagolást sikerült volna kifogni.

Ítélet

Egyértelmű, ha igazi sajtos élményre vágyunk virsliben, akkor bizony egyedül az Amadori fedőnév alatt futó terméket válasszuk. Ebben valóban van sajt és szinte az összes falatnál kíséri a virsli ízét. Kicsit ducibb, mint a többi, de van benne sajt és ez számít igazán.

A többi virsli esetében kicsit értetlenül állunk a számok előtt. Az egyedüli ajánlottban elvileg 9% a sajt mennyisége, aminél találtunk magasabb értéket is, a Wiesbauer személyében, amiben aztán a sajtot egyáltalán nem érezni. Több virsli is 9%-hoz közeli értékkel operál, de ízre ezek a fasorban sincsenek az olasz etalonhoz képest.

A sokak által egekig magasztalt Orsi termékek megint lebőgtek a teszten. A klasszikus csomagolásba bújtatott verzió szinte kínvallatásra is alkalmas, olyan szörnyű állaga van. Édestestvére a kissé modernizált csomagolásba bújtatott verzió sem büszkélkedhet, ott annyival jobb a helyzet, hogy nem olyan vastag szálakat kell letuszkolnunk torkunkon, így nem olyan intenzív a kellemetlen „hús” állaga.

A többi nagyjából egy szinten mozog, hatalmas sajt élményt nem nyújtanak, van egy kevés, de nem az igazi.

Az biztos, hogy, ha igazi sajtos élményre vágyakozunk, az a legjobb, ha fogjuk magunkat és egy szelet sajtba beletekerjük a virsliket.

KAKAÓ, MIRELIT PIZZA, EPRES JOHURT, BÉBIÉTEL, ÉS MÉG RENGETEG más, izgalmas TESZT itt >>>
NAGY TESZTEK ÉS ÉTTEREMKRITIKÁK A MIT ETTEM MA OLDALÁN >>>

Ezek is érdekelhetnek

Friss