Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Szicíliai ízek

A tenger összes gyümölcse, a mediterrán zöldségek és gyümölcsök teljes skálája az asztalunkra kerül, ha Szicíliában járunk. A legtöbb persze a tenger gyümölcseiből, kecskesajtból, szárított paradicsomból és erdei gombákból lészül, amit nálunk nehéz beszerezni. Ám ezeket a receptet még itthon is elkészíthetjük…
Caponata

Hozzávalók:
4 padlizsán
20 dkg olívabogyó
5 dkg kapribogyó
1 zellergumó
4 paradicsom
1 kis pohár borecet
1 evőkanál cukor

bors
olívaolaj

Elkészítése: A padlizsánt héjastul felkockázzuk és sós vízbe áztatjuk 2 órára. Meghámozzuk a zellert, vékony csíkokra vágjuk, és öt percig sós vízben főzzük, majd leszűrjük. A paradicsomot forró vízbe dobjuk két percre, majd leszűrjük, lehúzzuk a héját, és felkockázzuk. Egy nagy serpenyőben megpirítjuk a felkarikázott hagymát, a kapribogyót, kimagozott olívabogyót. Hozzáadjuk a paradicsomot. Egy másik serpenyőben kevés olajon megforgatjuk a lecsepegtetett padlizsánt, hozzáadjuk a zellert, és még egy kicsit együtt pirítjuk. Ráöntjük a paradicsomos szószt, és még 5 percig főzzük. Beleszórjuk a cukrot, meglocsoljuk az ecettel, és még egyet forralunk rajta. A legfinomabb kihűtve, pirítóssal. 

Omlett ricottával (Fruttata con la ricotta)

Hozzávalók:
5 tojás
30 dkg ricotta

bors
olaj

Elkészítése: A ricottából szeleteket vágunk, és kevés olajon egy serpenyőben megpirítjuk először egyik, majd a másik felét. A tojásokat villával felverjük, sózzuk, borsozzuk, majd a ricottára öntjük. Amikor az egyik fele megsült, egy tányérra csúsztatjuk, majd a sületlen felével lefelé visszaborítjuk a serpenyőbe, és megsütjük. 

Szicíliai narancssaláta (Insalata fantasia di arance)

Hozzávalók:
2-3 szép narancs

bors
1 fej hagyma
olívaolaj
olajbogyó
esetleg 1 doboz szardella

Elkészítése: A narancsot meghámozzuk, és nagyobb kockákra vágjuk. A hagymát vékonyan felkarikázzuk. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk az olívabogyót, és meglocsoljuk egy kevés olajjal. Jól összekeverjük, majd a szardellával díszítjük. Kiváló előétel. 

Tök édes-savanyú szószban (Zucca all’agrodolce)

Hozzávalók:
1 kg sütőtök
1 gerezd fokhagyma
1 kis pohár fehérborecet
1 evőkanál cukor
fahéj
friss menta
kevés olaj

Elkészítése: Meghámozzuk a tököt, és körülbelül 1 centis szeletekre vágjuk. Forró olajon egy serpenyőben a fokhagymával együtt megpirítjuk mindkét felüket. Leöntjük a tökről a felesleges olajat, meghintjük cukorral, a fahéjjal, leöntjük a borecettel. Óvatosan összekeverjük, majd a friss mentával díszítjük. 

Citromos karaj (Arrosto di maiale al limone)

Hozzávalók:
80 dkg karaj
3 citrom
1 kg burgonya
1 gerezd fokhagyma
rozmaring
babérlevél
kevés liszt

fehérbors
5 evőkanál olívaolaj

Elkészítése: A karajszeleteket megforgatjuk lisztben, majd forró olajban a fűszerekkel együtt megpirítjuk. Hozzáadjuk a megtisztított fekarikázott krumplit (újkrumplival a legjobb!), sózzuk, borsozzuk. Belereszeljük 1 citrom héját, majd hozzáöntjük a citromok kifacsart levét és egy pohár vizet. Lefedjük, és körülbelül 30 percet pároljuk. 

Tojáspacal (Trippa di uova)

Hozzávalók:
6 tojás
50 dkg érett paradicsom
10 dkg reszelt sajt
1 gerezd fokhagyma
bazsalikom

bors
kevés olaj

Elkészítése: Felverjük a tojást, belekeverjük a reszelt sajt kétharmadát, ízesítjük sóval, borssal. A tojás felét megsütjük omlettnek, majd a másik feléből egy másodikat sütünk. Ha kész, vágjuk vékony csíkokra. A fokhagymát pirítsuk meg egy kevés olajban, adjuk hozzá a kockákra vágott, előzőleg meghámozott paradicsomot, a borsot és a felaprított bazsalikomot. Főzzük öt percig, majd adjuk hozzá a felcsíkozott omlettet. A maradék sajttal szórjuk meg a tetejét.

Az izgalmas szicíliai konyha >>>

Minden, ami világkonyha >>>

Ezek is érdekelhetnek

Friss