Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Szerencsére fel!

A kínai szerencsesüti egyre terjed Kínában. Nem, nem bolondultunk meg, a kínaiak „amerikai szerencsesütinek” hívják az egész világon „kínai szerencsesütiként” ismert félhold alakú édességet.

Az első szerencsesüti gyártó cég csak néhány éve kezdte meg működését Pekingben, korábban csupán néhány háztartásban készítettek ilyet. A szerencsesüti (angolul fortune cookie, ejtsd: forcsun kuki) Amerikából terjedt el a világon, de a szerencsesüti szülője címért három nemzet is vetekszik: a japánok, a kínaiak és az amerikaiak.

A kínai szerencsesüti
A kínaiak szerint a szerencsesütik története a Mongol Birodalom idejére nyúlik vissza, mely az 1200-as évektől a világtörténelem legnagyobb összefüggő területű államává lett hódításai által, és magába foglalta Kína területét is. A kínaiak természetesen nem örültek a mongol fennhatóságnak. Ellenállást szerveztek, és titkos üzeneteiket a máig elterjedt lótuszdió töltelékes holdsüteményekbe (mooncake, ejtsd múnkéjk) rejtve küldték el egymásnak, mivel tudták, hogy a mongolok nem rajongói ezeknek. A holdsüteményekből alakultak ki később a szerencsesütik.

A japán szerencsesüti
A japán verzió szerint a szerencsesüti őse a sinto szentélyekben újévi ünnepségekkor fogyasztott régi japán édesség: a tsuji ura sembei.

Az amerikai szerencsesüti
Az amerikaiak szerint a San Francisco Golden Gate parkjában található Japán Teaház séfje készítette először. Los Angeles is magáénak érzi.

Érdekességek a szerencsesütikről
Tény, hogy a szerencsesütik kezdetben kézzel készültek, majd az 1960-as években megkezdődött a sorozatgyártás, mivel elkészült az első szerencsesüti gyártó gép szintén Kaliforniában, Shuck Yee keze nyomán. A szerencsesütik általában (ál)bölcsességeket tartalmaznak, de vannak helyek, ahol számokat vagy régi kínai bölcsességeket is találunk bennünk.

Szerencsesüti otthon

Szerencsesütit mi is készíthetünk, akár mélyhűtött leveles tésztából is. Nem kötelező a félhold alakhoz ragaszkodni. Lehet háromszög vagy kör alakú is. A lényeg úgyis a kis cédula!

Néhány tipikus szerencsesüti üzenet azoknak, akiknek nincs más ötletük:
"A sors keveri a kártyákat, de a játékos te vagy!"
"Az élet csodálatos, ha a megfelelő szemüvegen keresztül nézed!"
"Ne problémázz a jövőn, éld meg a jelent."
"Meglepetés vár rád!"
"Egy tett sokkal többet jelent, mint ezer szó!"
"Élj úgy, hogy az életedre örömmel nézz majd vissza!"
"Légy bátor. Tégy úgy, mintha az volnál, még ha nem is vagy az. Senki sem fogja észrevenni."
"Bánj mindenkivel úgy, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak."
"Vigyázz, mit kívánsz, mert lehet, hogy teljesül!"


 

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Promóció

Hozzászólások

Anna Pa
Szeretem a szerencsesütit! Egyszer vettünk a boltban és finom volt. Ráadásul szeretem a kínai dolgokat, kultúrát.

Magazin