Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Szénsavas narancsitalteszt: megtaláltuk a Fanta méltó vetélytársát

Nyár van, folynak a tévéből a napbarnította lányokkal forgatott üdítőitalos reklámok. Ez annyira megihletett minket, hogy gyorsan utána is néztünk, melyik narancsos cukros lével tudjuk a legjobban szomjunkat oltani egy erős 6 perc erejéig.

Egy kézlegyintéssel könnyen el is intézhetnénk ezt a kategóriát: „jöjjenek a Fanták és klónjai”, de ez hiba lenne. Ez utóbbi 1940-ben született Németországban, ezzel szemben az első írásos feljegyzések a narancsos üdítőitalokról a 19. század végéről maradtak fent.

ÉTTEREMAJÁNLÓK, KRITIKÁK ÉS TESZTEK A MIT ETTEM MA OLDALÁN >>> 

Valódi narancs ezekben alig, leginkább koncentrátumok kerülnek bele, azokból is csak 1-2%-os mennyiség többnyire. 11 kiváló példányt sikerült a boltok polcain összeszedni, melyekben azt kerestük, mennyi narancs és szénsav, illetve ezek kombinációja bódítja, frissíti agyunkat a forró nyári napokon.

Apenta

Illatra simán hasonlíthatjuk a nagy klasszikushoz, azaz a Fantához. Kóstolásnál azért csorbul rendesen a fénye, mivel bubissága kifejezetten gyér, a narancs íze pedig nem pusztít féktelen tornádóként szánkban. Az irány nem rossz, de ez egy narancs lájt.

Adatok: 1,5 L, 249 ft

CSEMEGESZALÁMI-TESZT: AZ OLCSÓ IS LEHET FINOM! >>> 
Sconto

Mindennel lehet próbálkozni, ha a bútorbiznisz bebukott, akár vihetjük tovább a nevet, mint üdítőmárka. Illatra instant rémálom, mint a pezsgőtabletták a 90-es évek közepén. Ömlik az aszpartám masszívan. Kóstolva sem nagyon más: semmi narancs és egy kevés bubi.

Adatok: 2L, 109 ft

Orange – ALDI

Illatra meggyőző, mivel erőteljes narancsaroma árad belőle. Bubival rendesen meg van töltve. Kóstolva inkább a savanykás irányba húz, aminek hátterében lágyan dalolászik a narancs. 

Adatok: 1,5L, 149 ft

POHARAS CSOKIPUDINGOKAT TESZTELTÜNK, ÉS NEM LEPŐDTÜNK MEG AZ EREDMÉNYEN >>> 
Schweppes

1783 óta a nagyérdemű szolgálatában. Érdekessége, hogy ebben legalább 2% narancslésűrítmény van. Illatra ezt érezni is rajta. Kóstolásnál aztán kiderül, hogy ez is alaposan bubis, sőt a bubik is kacérabban robbannak szét szánkban. A sima narancs mellé ebbe kerül vérnarancs is, ami érezhető biza.

Adatok: 1L, 209 ft

Slice

Végre valami, aminek nincs illata. Hosszú és mély szippantások után se érkezik semmi, kóstolva viszont sokkal jobb. Olyan, akár az édesítővel megtekert szódavíz, ez bizony narancsot nyomokban sem tartalmaz. 

Adatok: 2,5L, 189 ft

CSILISBAB-KONZERV TESZT: VAN, AMIT BUD SPENCER SZÍVESEN FALNA! >>> 
San Benedetto

Kár leállni csak az ásványvizeknél, próbálkozni kell az üdítőkkel is. Az arcszaggató adat a címkén, hogy ebben bizony 12% narancslékoncentrátum van, döbbent csendet vált ki belőlünk. Illatra ez is hozza a bizonyos „Fanta élményt”. A kóstolás után aztán jön a néma pislogás. Már-már aláz néhány dobozos rostos narancsot ízre. Bubbissága korrekt és erős. Összességében ez bizony egészen ott van a szeren.

Adatok: 1,5L, 349 ft

Fanta

A kategória leghíresebb példánya, minden egyéb ital viszonyítási alapja. A maga 6%-os narancslé sűrítményével ugyan nem első, de még mindig toronymagasan a mezőny előtt van. Illatra akár a Fanta, milyen meglepő! Kóstolva, kiderül, hogy az illata erősebb és narancsosabb, mint íze. Kellő mennyiségű bubi karcolja torkunkat, de ez aligha elég egy aranyéremhez.

Adatok: 1,75L, 339 ft

TESZTELTÜK A CITROMOS ÁSVÁNYVIZEKET: TALÁLTUNK KÉT IGAZÁN JÓT! >>> 
Márka

A kezdeti málnás biznisz után, mára már narancsban is utaznak. Bivalyerős illata van, de köze nincs a narancshoz. Valamiféle megfejthetetlen gyümölcskombináció lehet. Ízre inkább az édes vizek táborát erősíti. Nem sok aroma jutott bele, de a szénsav sincs túltolva. Összegezve elég harmatosra sikerült ez a kísérlet, mindenképpen érdemes lenne újragondolni.

Adatok: 2L, 239 ft

Freeway – LIDL

A Lidl sajátmárkás termékét sok aromával nem sikerült ellátni, mindössze a cukrosságot lehet kivenni ebből. Narancsot is nyomokban lehet csak felfedezni, szerencsére legalább kapunk egy jó adag szénsavat a cukor mellé. 

Adatok: 2L, 179 ft

TESZT: TALÁLTUNK KÉT IGAZÁN JÓ JEGESKÁVÉT! >>> 
Origó

Az illatán kilométerről érezni az aszpartámot. Annyi benne a bubi, mint egy buli után másnap megtalált, kitöltött pohár sörnek. Ízre azt kapjuk, amit várunk: édesítőt és ennyi. Nariból nem sikerült sokat belerejteni.

Adatok: 2L, 109 ft

Tesco

Új receptúra alapján készül, és büszkén hirdeti a csomagolás, hogy kevesebb, mint 1% gyümölcslé van benne. Brávó, szép munka! Szagpróba után megbirizgálja orrunkat némi narancsos vonulat. Kóstolás után pedig megkapjuk a kevesebb, mint 1%-ot narancsot. Végül is a nulla is kevesebb, mint az egy, mert ízre pont ennyi volt benne a narancs. 

Adatok: 2L, 159 ft

KÓLATESZT! KIPRÓBÁLTUK A TIKKADT SZÖCSKÉT, ÉS MEGTALÁLTUK A COCA-COLA VETÉLYTÁRSÁT >>> 
Ítélet

Kétségtelenül a mai verseny győztese a San Benedetto. Ízre és szénsavasságra is tökéletes, ezt nagyon eltalálták. Átmentet képez a szénsavas és a rostos narancsos üdítők között, egyfajta hibridként is tekinthetünk rá.

Az ajánlott kategóriába bekerült a Fanta, az Apenta és a Schweppes. Ezeknél megvan az érezhető narancsos illat és ízvilág is, de a győztes közelébe azért ezeknek sem sikerült odaférkőzniük.

A kerülendő csoportba a Slice, a Tesco, az Origo, és a Sconto is megnyerte a maga tiszteletjegyét. Örök igazság, hogy ha valami olcsóbb, mint egy sima ásványvíz, akkor sok jóra ne számítsunk!

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss