Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Szeder-szerelem

A konyhában szerteszét termények: zöldségek, gyümölcsök, gyógyfüvek. Igazi boszorkánykonyha. Gyógyszirup készül, rotyog a bodza, de a szederlekvár... na ez a nagy kedvenc!

Nagyon szeretek befőzni. Tíz éves koromban a barátnőmmel, aki nem csak az iskolapadban ült mellettem, hanem az iskolai étkezdében is, a savanyúságot nemes egyszerűséggel csak “lényegnek” neveztük. (“Tudod, mi az ebéd?” “Pörkölt” “És lényeg van hozzá?”) Azóta se sokat csúszott lejjebb a listán. A lekvárokért ugyan nem ugrom ki a bőrömből, már ami a fogyasztásukat illeti. Na de főzni…! Az egészen más. A lekvárfőzés valami ősasszonyos, boszorkányos dolog. Sosem készítettem még így, de mindig az a kép ugrik be: egy kicsi, főkötős asszony áll a nagy üst mellett, és egy hatalmas fakanállal keveri a sűrű, forró, sötét masszát. A nagymamám lehetett ez: nyilván szilvalekvárt főzött – az egyetlent, amit mindmáig szeretek –, bár azt is inkább kenyér nélkül.

Nekem sajnos nincs szilvafám - de lesz, amennyire ezt előre tudni lehet. Addig azonban itt ez a sok szeder mindenféle ösvények mentén, mezők határán. Találtam jónéhány szép bodzabokrot is. De befőzök bármit. A lóbabot is eltettem télire, nehogy ránk öregedjen. Sőt. Direkt keresem, mit lehetne begyűjteni, eltenni, szinte bizsereg a tenyerem ilyenkor, a betakarítás idején. Arra gondolok, milyen jól jön majd az ínséges, téli napokon. Pedig tudom, hogy télen is kapható lesz a boltban zöldbab, mindenféle lekvárok is, de úgy érzem, nem lehet ezt az őszi-nyári bőséget csak úgy büntetlenül elherdálni. (Ős)asszonyi kötelességem minél többet megőrizni belőle a bizonytalan jövő számára. Olyan ez, mint péntek délután elkészíteni a hétfői (netán keddi, szerdai) házi feladatot: az az édes, békességes szombat és vasárnap, ami utána következik...! A két nap felhőtlen nyugalom megéri azt a kis túlórát! Ugyanezt a nyugalmat érzem, ha sikerült mindent betakarítani és eltenni: jöhet a méteres hó vagy a lekvárhiány a boltokban, az én fiaimnak lesz mit enniük.

Aki befőz, pontosan tudja, mennyire átstrukturálja a lakást ez az időszak. A konyha mára élő tetrisszé nőtte ki magát (tudjátok, az a tologatós játék, hogy minél több helyhez juthassunk). Szeder és bodza, szőlő, ribizli, áfonya, alma, zöldségek. Amott üvegek sora, egy dobozban külön a tetők. A sarokban érlelődik a likőr. A másikban a még el nem tett szörpök várják a sorukat. Száradnak a gyógynövények, darálom az útifüvet szirupnak. Leírni is sok. Rose néni hozott egy kosár lóbabot meg pár cukkinit is. A rebarbaráim is nagyon várják már, hogy lekaszaboljam őket. Sok az eső, sietni kell! És sütivásár is lesz a héten...

Próbálok rendet tartani a már elkészült befőttek és az alapanyagok között, de nem egyszerű. Főleg hogy közben az élet sem áll meg, lekvárt mégsem ebédelhet a család...

Szeder

Sok a szeder errefelé, de nagyon gyorsan véget ér az idény. A kései fajták ugyan még csak most érnek, de sok az eső is, nem biztos, hogy lesz már abból szüret… Sebaj, szedtünk így is rengeteget! Van pár üveg szörp - egy részét már meg is ittuk -, készül a likőr, lett egy kis befőtt is, és van vagy 15-20 kisebb-nagyobb üveg lekvár.

Mint mondtam, nem vagyok lekváros alkat. Felhasználni ugyan szeretem, de direkt lekváros süteményt viszonylag ritkán készítek. Néha rákényszerülök, hogy megegyem egyik-másik gyerek maradékát, és folyton rácsodálkozom, milyen finom is a baracklekvár például, de még sosem jutottam odáig, hogy önszántamból megkenjek magamnak lekvárral egy kenyeret. Ez a szederlekvár viszont valami csoda! Kelemen, Flóris és apa nem is ették mással a palacsintát, csakis ezzel. Mi, Sebővel a mák elkötelezett hívei vagyunk. De részemről azért történt egy kis változás.

Az egész azzal kezdődött, hogy elfogyott a darált mák. (Este, lusta, nem darál.) Viszont ott díszelgett két vacsoráról megmaradt szederlekváros példány a tálcán, ráfanyalodtam. Megettem őket. Az elején nem nagy kedvvel, de aztán egészen belemelegedtem. Végül elfogytak. És akkor nagy lépésre szántam el magam: fogtam egy kést, a lekvárt, és megkentem magamnak egy harmadikat. Teljesen magamtól, kényszer nélkül. Hát ennek is eljött az ideje! (Pedig ehettem volna kakaóst is, mint máskor hasonló alkalmakkor.)

Sütemények szedres időkben

Persze a süteményekből sem maradhatott ki a szeder. Készítettem egy krémest, ennek is van története.

Tiramisura vágytam. Már ki is bontottam a mascarponét és a tejszínt, mikor keserves megállapítást kellett tennem: nincs babapiskóta. Az első gondolatom az volt, hogy piskótát sütök, és úgy készítem a tiramisut. A második meg az, hogy piskótát sütök, és nem tiramisut készítek... vagy nem egészen. Mert a krém szinte teljesen ugyanaz, csak került bele egy kis szederlekvár is. S ettől meg az új külsőtől gyakorlatilag egy egészen új finomság lett belőle. A férjem, aki igyekszik távol tartani magát az édességektől (vagy legalábbis mértéket tartani), határozottam rám parancsolt, hogy most már tegyem el gyorsan az asztalról, mert nem szeretne többet enni belőle. El is raktam gyorsan, mert valóban komoly pusztítást vitt véghez az én szép szedres süteményeim közt.

Szedres-krémes süti

Hozzávalók:
8 tojásból piskóta
25 dkg mascarpone
3-5 + 3 evőkanál cukor (attól függ, mennyire édes a lekvárunk)
1 evőkanál vaníliás cukor
szederlekvár ízlés szerint (kb. 2 evőkanál)
1,5 dl habtejszín
habfixáló
(tortadara)

Elkészítés: A piskótát kb. 2 centisre sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
A mascarponét először cukor nélkül, majd a 3 evőkanál cukorral és a vaníliás cukorral kikeverjük.
Felverjük a tejszínt a többi cukorral és a habfixálóval. Végül óvatosan hozzákeverjük a lekvárt, és ha nem elég édes, akkor a többi cukrot is.
A piskótából korongokat szúrunk ki, azokat félbevágjuk, közéjük és a tetejükre krémet teszünk. Tortadarával vagy friss gyümölccsel díszítjük.

Szedres lepény

Lepény is készült belőle a régi recept alapján. Most sem okozott csalódást.

Egyedül csak Sebőnek volt ellenvetése: már megint szedres süteményt sütök, pedig annyiszor kérte már, hogy olyat süssek, amiből nem kell kipiszkálnia a gyümölcsöket... Ez kicsit rosszul hangzott, de ami igaz, az igaz. Valahányszor például túrótortát sütök, elmondja ugyanezt a jeremiádot. Megsajnáltam. Sütöttem neki egy kelt mákos kalácsot – torta formában. Új recept, majd karácsony táján le is írom. Finom lett, úgyhogy mindenképp megtartjuk. Még a férjem is - aki pedig a család “nem mákos” pártjához tartozik - hosszan dicsérte.

Bodza

Rosszul mértem fel elsőre: itt igenis sok a bodza. Csak: 1. a madarak is igényt tartanak rá, 2. a bodzabokrok baromi magasak, 3. szeretik csalánnal körülvenni magukat. Azért pár üvegre való lekvár így is lett. Nem magában, hanem almával tettem el. Receptet még nem adok, ugyanis még tart a tesztelési fázis.

Lándzsás útifű

Legnagyobb kincsem és büszkeségem mégis a lándzsás útifű szirup. Régóta használjuk már, az éjszakai, abbahagyhatatlan köhögések egyetlen megoldása nálunk. Eddig otthonról hozattam a szirupot drága pénzért. Ne is mondjam, hogy 3 gyerek mellett ezen az éghajlaton nagyon hamar elfogy. Még a tavasszal feltűnt, mennyi va¬n errefelé ebből a növényből. Gyönyörű, nagy, egészséges példányok, garantáltan tiszta, füstmentes környezetből. Nem tudtam megállni, hogy ne szedjek egy táskával, már akkor készítettem egy adaggal. Azóta jobban utánanéztem, bátrabban is használjuk, mivel most annyi van, amennyit csak akarunk, illetve amennyit készítek, és azt kell mondanom, nagyon bevált. Nem csak akkor jó, amikor már utolért minket a menthetetlen köhögés, hanem már a megfázás kezdetén is, segít könnyebben átvészelni az egészet.

Most is készítettünk egy adaggal, és épp jókor: Kelemennel meg is kezdődött az idei tanév első betegséghulláma. Lehet, hogy véletlen, lehet, hogy nem, de az biztos, hogy jóval gyorsabban túl lett rajta, mint általában. A szirup receptjét - és minden tudományomat a témában - Maria Treben könyvéből vettem, bár szokás szerint nem követtem betűről betűre...

Lándzsás útifű szirup

Két összmarék útifűlevelet számít egy adagra. Ami - gondolom - azt jelenti, hogy amennyit fel tudunk markolni, ha a két tenyerünkbe-markunkba veszünk a növényből. De ez még így is elég relatív: nekem például pici kezem van, ráhagytam egy kicsit. Nagy baj nem lehet, mert ezen kívül csak cukor és méz kell bele.

Azt írja, ehhez a mennyiséghez 300 g nyers cukor kell (ezt úgy értelmeztem, hogy finomítatlan répacukor), 250 g méz és 1 pohár víz.

Az elkészítés módja pedig a következő: az útifüvet kiválogattam, kiszedtem a füvet, és átvizsgáltam, hogy szép, egészségesek legyenek. Aztán elektromos húsdarálón ledaráltam apránként. Egy lábasba tettem a darálékot, és felöntöttem az 1 pohárnyi vízzel – ami nagyon kevésnek tűnt, úgyhogy én még egy picit tettem hozzá. Majd hozzátettem a cukrot és a mézet, és lassú tűzön főztem. Maria Treben azt írja, hogy a levélpéppel együtt forrón üvegekbe töltjük. Nekem kicsit hígabb lett a több víztől, ezért én megvártam, míg kihűl, leszűrtem, a visszamaradt folyadékot újra melegítettem, és úgy töltöttem üvegekbe. Lehet, hogy az enyém nem olyan koncentrált, mint Maria Trebené – de így is használt. Másrészt elgondolkodtam, vajon megennék-e a gyerekeim a “levélpépes” változatot... Legközelebb szigorúan a recept szerint készítem majd, és kipróbáljuk!

Egyébként annyira felbuzdultam a Maria Treben könyvében olvasott dicshimnusztól, hogy szárítottam útifüvet teának is – arra az esetre, ha mégis kifogynánk az útifűből a tél közepén.

Sok más is készült-készül még. Este szeleteltem le a zöldségeket egy újabb nekifutás csalamádénak, és már a rebarbarák is egy vájdlingban csücsülnek. S ha akad még egy kevés szeder a kis ösvény mentén, ecetet is készítek belőle. Sok a munka, nem látom előre, mikor jöhetek újra, de csak keressetek, előbb-utóbb itt leszek!

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Promóció

Hozzászólások

arahel
Kedves Bviragne! Ne haragudj, hogy csak most válaszolok! Köszönöm a kedves, dicsérő szavakat! Nagyon jól esnek - és a nehéz napokon jó ilyenekre gondolni, még ha nem is merem teljesen magamra venni őket. Örülök, hogy olvasod az írásaimat, és hogy tetszik!
bviragne
Ráhel! Csodálatos anya és feleség vagy. Ritka a mai világban, hogy egy háromgerekes anyuka befőzzön, hát még ilyen különlegességeket. Soha nem hallottam erről a házikászítésű utifű szirupról (bioboltból már vettem) . Nagyon szeretem a blogodat, sokat tanulok belőle, nem szégyelem de én már hatvanon felül vagyok. Nagyon jó egészséget és boldogságot kívánok az egész családonak.

Magazin