Feketeszeder

Az ókori görögök és rómaiak a szedret leginkább orvosságként alkalmazták. Leginkább a köszvény gyógyítására használták, de más betegségeket is gyakorta kúráltak szederrel. A szeder azonban nem csak az ókorban, hanem később is kelendő gyógynövény volt. Bélproblémák és láz kezelésére, valamint kelésekre és torokgyulladásra is alkalmazták.  A gyógyászatban azonban elsősorban  nem bogyót használták, hanem a bokor gyökerét, kérgét sőt még a levelét is. Az ezekből készített teával próbálták meg gyógyítani például a szamárköhögést is.

A 16. században az európai doktorok a szeder levét fertőzések kezelésére használták, míg a fa porított kérgét fogfájás enyhítésére vetették be. Az 1696-os londoni Gyógyszerkönyv szerint a szederből készített bort szíverősítőként alkalmazták és egy 1771-ből ránk maradt dokumentum szerint a szederfőzettel fekélyeket is jól lehetett kezelni.

A szeder a mai napig javasolt azoknak, akik mellhártya- vagy tüdőgyulladásban szenvednek, hatékonyan segít leküzdeni a rákos megbetegedéseket, és jótékonyan hat a szív- és érrendszeri problémákra, valamint a cukorbetegségre.

Mivel az érett szeder jóízű, így a nemes gyógyászati célok mellett már a középkorban is ették és süteményekhez, ételekhez is felhasználták. Ám a gyógyászat és a konyhai felhasználás mellett a szedret a tüskéi miatt is nagyon kedvelték, gyakorta ültették falvak, házak köré, hogy távol tartsa a hívatlan látogatókat.

A szeder őshonosságát nehéz megítélni, hiszen a világon több mint 40 faj létezik, nagy többségük a mai napig vadon terem. A szeder nemesítésével és ültetésével a 19. században Amerikában kezdtek el foglalkozni, addig a vadon termő gyümölcsöket hasznosították.

A szeder vitaminokban igen gazdag, megtalálható benne az A-, B1-, B6- és C-vitamin, ezen kívül káliumot, kalciumot, folsavat, magnéziumot és vasat is tartalmaz. Mint a legtöbb fekete bogyós gyümölcs esetében, a szeder is igen gazdag flavonoid forrás. Rostjai az emésztést segítik, sőt a szederlekvár hagyományosan hashajtóként is használható.

A szedret érdemes nyersen fogyasztani, de készíthetünk belőle lekvárokat, szörpöket, süthetünk vele különféle pitéket. Nagyon jó alapja a clafoutis-nak, a cobblernek és a crumble-nak. Gyümölcslevesekbe is kiváló, fanyarságának köszönhetően mártás formájában jól társítható sült húsokhoz. Vásárláskor mindig fényes, hibátlan szemeket válasszunk, és felhasználás előtt alaposan öblítsük át.

Eperfán is nő szeder

A bokron termő szeder mellett, az egyre inkább eltűnőben lévő eperfa termését, a faepret is legtöbb esetben szederként ismerjük. Az eperfán lévő érett termés húsa lágyabb, íze kevésbé markáns, mint bokron termő társáé. Leggyakrabban fehér és sötétlila gyümölccsel találkozhatunk az eperfákon.

Az eperfa régóta kedvelt táplálékforrása mind az embereknek, mind az állatoknak. A madarak a fáról csipegetik az érett termést, de a túlérett szemek hamar és könnyen lepotyognak, épp ezért sokan nem szeretik, ha a kertjükben, utcájukban eperfa áll, mert bizony nagyon szemetel, amikor érik a gyümölcse.

A gyümölcsén kívül az eperfa levele is fogyasztható. A szőlőlevélhez hasonlóan tölthető, gyógyteákat is gyakorta készítenek belőle, de a selyemhernyók számára is elengedhetetlen táplálék. Úgy 4500 évvel ezelőtt a kínaiak felfedezték, hogy a selyemhernyók számára a fehér epret termő fa levele az igazi csemege. Az eperfák innentől kiemelt fontossággal bírtak, nemesítették, sőt külön ültetvényeket hoztak létre, hiszen a hernyók annál több selymet termeltek, minél több epelevelet ettek.

A kínaiak ugyan halálbüntetéssel sújtották azt, aki a selyemkészítés titkát ki próbálta csempészni az országból, ám a titok mégis kiszivárgott, s vele együtt az eperfa is vándorútra indult. Európát a 6. században érte el. Magyarországon a 19. században sokan foglalkoztak hernyóselyemmel, épp ezért igen sok eperfát ültettek az országba, amik azonban az elmúlt 50-60 évben sorban kivágásra kerültek. Ma már igazi ritkaság ez a finom gyümölcsű fa.

A hagyományos kínai orvoslásban az eperfa gyümölcsét a vese tisztítására, fáradtság, vérszegénység  kezelésére használják. Ezen kívül székrekedés és szédülés esetén is gyakorta adnak a betegnek faepret.

Az eperfa termése főleg frissen, fáról szedve fogyasztható. Néhány óra után már romlékonnyá válik, így nem nagyon szoktunk vele főzni, bár készíthető belőle gyümölcsleves, lekvár vagy szörp, sőt gyakran készítenek belőle pálinkát is.

A tejespite vagy clafoutis nem csak szederrel, de minden idénygyümölccsel fantasztikus desszert

Sárgabarackos-szedres clafoutis

Hozzávalók:
13 dkg rétesliszt
3 tojás
5 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
3 dl 3,5% tej
csipet só

Elkészítés: Egy nagyobb pitetálat vajjal kikenek, majd sárgabarackhajókkal megpakolom, és minden sárgabarackba rakok egy-egy szem szedret.

A tojásokat habosra verem, majd hozzáadom a cukrot, majd hozzáadom a lisztet és tejjel óvatosan felengedem. A sűrű tésztát a gyümölcsökre öntöm.

185 fokra előmelegített sütőbe teszem. Szép színesre sütöm. 

 

Szedres muffin

Elkészítés:
30 dkg finom liszt
2 teáskanál sütőpor
1  csipet só
1 kávéskanál őrölt fahéj
2  tojás
2,5 dl tejföl
1 teáskanál tej
20 dkg cukor
12 dkg vaj
1 teáskanál vanília esszencia
nagyobb mennyiségű friss vagy fagyasztott szeder

Elkészítés: Egy nagyobb tálban összekeverem a lisztet a sütőport, hozzáadom a fahéjat és a sót. Egy másik edényben felütöm a tojásokat, habverővel kicsit felhabosítom, majd hozzáadom a tejet, a tejfölt, az olvasztott vajat és az esszenciát. Ezután folyamatos kevergetés mellett a lisztes keverékhez adom a folyékony adagot és a legvégén óvatosan beleforgatom a szedreket a már homogén masszába.
A tésztát a papírkapszlikba kanalazom, majd 200 fokon szép színesre sütöm.

Szedres receptek >>>