Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Szabolcsi töltött káposzta magyarosan

90 perc
bonyolult
átlagos
6 adag

Elkészítés

  1. Az édes káposztát sgy fazékba tesszük, felöntjük vízzel, majd a forrástól számítva, kisebb lángon, főzzük kb. 10 percig.
  2. Ekkor óvatosan kivesszük, és hideg vízbe helyezzük, hogy minél előbb lehűljön. Ezután szedjük leveleire, majd a középső vastag eres részt kivágjuk a levelekből.
  3. A vöröshagymát apróra vágjuk, majd hozzáadjuk a felhevített olajhoz, és pár perc alatt, pároljuk üvegesre. Ezután levesszük a tűzről, hozzáadjuk a pirospaprikát, összekeverjük és kihűtjük.
  4. A darált húst egy tálba tesszük, hozzáadjuk a pirospaprikával összekevert hagymát, a rizst, ízlés szerint sót és őrölt borsot, és alaposan összekeverjük.
  5. Ezután az elkészült töltelékkel megtöltjük az előkészített káposzta leveleket. A savanyú káposztát kissé kinyomkodjuk, hogy ne legyen nagyon savanyú, majd kisebbre vágjuk.
  6. A füstölt tarját nagyobb kockákra vágjuk, a kolbászt felkarikázzuk, majd a tarját egy tepsibe tesszük és ráterítjük a savanyú káposztát. Ezután szórjuk meg a kolbászkarikákkal, helyezzük rá a megtöltött káposztákat.
  7. A sűrített paradicsomot a vízzel simára keverjük, majd ráöntjük a káposztára. Ezután fóliával fedjük le a tepsit, mielőtt a sütőbe helyeznénk.
  8. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 90 perc alatt készre pároljuk.
  9. Tálaláskor helyezzük tányérra a tölteléket, kanalazzuk mellé a savanyú káposztát a füstölt tarjával és a kolbásszal.

Megjegyzés

A szabolcsi töltött káposztába nálam a darált húsos töltelék mellett kerül még füstölt tarja és kolbász is, melytől még finomabb ízt kap. A káposztára pedig csakis annyi időt kell ráfordítanunk még összeállítjuk, majd irány a sütő. Kb. két óra múlva pedig már tálalhatjuk is a finoman illatozó töltött káposztát. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss