Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Szabolcsi töltött káposzta III.

MME MME
1 3.7/5
120 perc
mester
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: Egy nagyobb fazékba felteszünk vizet forrni. Az édeskáposztát a torzsája mentén rézsútosan bevágjuk, a közepébe egy húsvillát szúrunk, és beletesszük a forró vízbe. Ahogy fő a káposzta, a vágás mentén válnak le a levelek, ezeket kivesszük a vízből.

Kevés olajon üvegesre pirítjuk a rizst, majd 2 evőkanál ételízesítővel megszórjuk, és annyi vizet öntünk alá, hogy elfedje. Kb. 10 percig főzzük, míg beszívja magába a vizet.

A 2 hagymát apróra vágjuk, majd olajon megfonnyasztjuk, jó sok pirospaprikát szórunk rá, de nem a tűzön, mert megkeseredik. Ezután a darált hússal a hagymát a rizst összekeverjük, ízesítjük sóval, borssal, pirospaprikával ízlés szerint. Öntünk hozzá annyi paradicsomlevet, amennyit a massza felvesz. A megmaradt káposztalevelekből apróra vágva még 2-3 maréknyit beleszórhatunk a töltelékbe.

Ekkor el lehet kezdeni a leveleket megtölteni. A levelekben levő vastag részt ki kell vágni. A torzsát és a megmaradt leveleket a fazék aljára tesszük, rárakjuk sorban a megtöltött káposztát.

A fazekat felöntjük félig vízzel, félig paradicsomlével, fedő alatt főzzük kb. 1,5-2 órát, de közben kóstolással lehet ellenőrizni.

Megjegyzés

A receptet Dr.
Fotó: AS - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss