Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sütőtökös töltött krumpli szezámos mártogatóssal

120 perc
egyszerű
olcsó
2 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A mártáshoz a tahinit, a joghurtot és a tejfölt összekeverjük, ízesítjük az apróra vágott petrezselyemmel, a citromlével és az olajjal. Megsózzuk, megborsozzuk. Néhány órára a hűtőbe tesszük.
  2. A sütőtököt nagyobb darabokra vágjuk és az egész krumplikkal együtt 190 fokos sütőbe tesszük kb. 1 órára. Ha kész, hagyjuk langyosra hűlni.
  3. A krumplikat félbevágjuk, a belsejük nagy részét egy tálba kaparjuk. Ehhez hozzákeverjük a sütőtök húsát is. A zsályát 2 dkg vaj és az olívaolaj keverékén ropogósra sütjük, majd pár perc papírtörlőn száradás után belemorzsoljuk a tálba.
  4. Ugyanebben a serpenyőben megsütjük a bacont is, ezt is langyosra hűtjük, és a tálba morzsoljuk. Hozzákeverjük a maradék vajat, a kétféle reszelt sajtot, egy kevés sót és sok borsot. Villával összenyomkodjuk (nem kell teljesen egyneműre, darabos maradhat). Végül hozzáöntjük a tejszínt. Megkóstoljuk, és ha kell, megsózzuk.
  5. A masszát visszakanalazzuk a krumplihajókba, majd visszatoljuk a sütőbe 20-30 percre, amíg a töltelék széle megbarnul. A mártogatóssal és némi extra petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

Megjegyzés

Nassolnivaló, vacsora, köret, minden alkalomra megfelel :) - bluesun

Ezek is érdekelhetnek

Friss