Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sütőtökös samosa

120 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A tésztához:
  • 20 dkg liszt
  • kb. 1 dl víz
  • 1/2 teáskanál só
  • 8 dkg vaj
  • A töltelékhez:
  • 30 dkg sütőtök
  • 1 kisebb lilahagyma
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál koriander
  • 1 teáskanál köménymag
  • 1 mokkáskanál őrölt szerecsendió
  • 1-2 evőkanál méz

Elkészítés

Elkészítés: A lisztet keverjük össze a sóval, adjuk hozzá a vizet, és gyúrjuk össze könnyen nyújtható tésztává. Ezután vegyük ketté a tésztát, majd lisztezett felületen mindkettőt nyújtsuk ki vékonyra.

5 dkg vajat olvasszuk fel, kenjük le a vékonyra nyújtott tésztalapokat. Helyezzük egymás tetejére úgy, hogy a vajas felük kerüljön felülre. Tekerjük fel, mint a bejglit, majd tegyük lisztezett tálcára. Helyezzük a hűtőbe legalább 1 órára, hogy kellően lehűljön, és a vaj megdermedjen.

Közben a töltelékhez a felkockázott sütőtököt főzzük puhára, majd szűrjük, és csepegtessük le. A lilahagymát vágjuk fel nagyon apróra. A koriandermagot és a köménymagot mozsárban kicsit törjük össze, nem kell porrá őrölni, maradjon kissé darabos.

Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, adjuk hozzá az apróra vágott lilahagymát, és kezdjük el üvegesre párolni. Pár perc után adjuk hozzá az összetört koriandert és köménymagot, majd pirítsuk tovább. Végül szórjuk meg a szerecsendióval, és adjuk hozzá a lecsepegtetett sütőtököt, csorgassuk rá a mézet, és keverjük alaposan össze. Pár perc alatt, kevergetve pároljuk össze a tököt a fűszerekkel és a mézzel, majd hűtsük ki egészen.

Vegyük ki a hűtőből a kellően lehűlt tésztát, vágjuk 8 darabba. Lisztezett felületen a vágott felét tenyérrel kicsit nyomjuk le, majd vékonyra sodorjuk ki, mind a 8 tésztával így járjunk el. A vékonyra kinyújtott tésztakorongokra kanalazzuk rá a teljesen kihűlt tölteléket, és formázzunk háromszögeket.

Egy sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük a sima felükkel felfelé a megtöltött tésztákat, majd olvasztott vajjal vastagon kenjük le mindegyik tetejét.

Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük szép pirosra, ropogósra.

Tálalás előtt hagyjuk langyosra hűlni, majd úgy kínáljuk.

Megjegyzés

A tészta nagyon ropogósra sül, a töltelék pedig finom krémes. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss