Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sütőben sült corn flakes bundás csirkemell

75 perc
egyszerű
átlagos
2 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Tej

Elkészítés

  1. A csirkemellfilét ízlés szerint sózzuk, majd félretesszük.
  2. A tejfölhöz hozzáadjuk az ételízesítőt, az őrölt színes borsot, préselünk hozzá fokhagymát, majd alaposan összekeverjük.
  3. Ezután beleforgatjuk a csirkemellfiléket a tejfölös pácba, lefedjük a tálat, majd pár órára vagy egész éjszakára a hűtőbe tesszük, hogy az ízek jól átjárják a húst.
  4. Egy nagyobb tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd rálocsoljuk az olaj felét.
  5. Egy tálcára pár marék kukoricapelyhet teszünk, majd tenyérrel kissé összenyomkodjuk, de arra figyeljünk, nehogy túl morzsalékos legyen.
  6. Ezután alaposan beleforgatjuk a bepácolt csirkemellet, majd az olajjal meglocsolt sütőpapírra helyezzük. A maradék olajat pedig a kukoricapehelyre locsoljuk, és hagyjuk kb. fél órát állni, mielőtt a sütőbe tennénk.
  7. Előmelegített sütőbe tesszük, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt szép pirosra, ropogósra sütjük. Ezalatt az idő alatt a csirkemell szépen átsül, nem szárad ki, hanem jó szaftos marad. (Én légkeverésnél 170 fokon, 30 percig sütöttem.) Ameddig a hús sül, ízlés szerinti köretet készítünk hozzá.


Megjegyzés

Tálalás előtt helyezzük tányérra a csirkemellfilét, kanalazzuk mellé a köretet, és úgy kínáljuk. Én vegyes zöldséget enyhén sós vízben roppanósra főztem, majd leszűrtem. Ezután vajat és étolajat összemelegítettem, megszórtam sóval, őrölt borssal, és ételízesítővel, majd óvatosan beleforgattam a roppanósra főzött zöldségeket. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss