Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sült oldalas pirított burgonyával

120 perc
bonyolult
olcsó
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 1 kg friss sertésoldalas
  • 1 bő evőkanál zsír
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • 1 mokkáskanál köménymag
  • 1 mokkáskanál őrölt bors
  • fél mokkáskanál őrölt szerecsendió
  • A körethez:
  • 1 kg krumpli
  • 2 gerezd fokhagyma
  • kevés bors
  • 5 dkg vaj vagy olaj
  • petrezselyem

Elkészítés

Elkészítés: A feldarabolt oldalast jól körbesózzuk, hőálló fedeles serpenyőbe (melynek a fogója is hőálló) rakjuk, meghintjük köménnyel, borssal és szerecsendióval, beleadjuk a zsírt, majd rádobjuk a négyrét vágott vöröshagymát, a fokhagymagerezdeket, aláöntünk pici vizet vagy száraz bort, és fedő alatt, saját levében takarékon puhára pároljuk. (Ha szükséges, a folyadékot kevés vízzel pótoljuk.)

A puha húst serpenyőstül 220 fokra előmelegített sütőbe toljuk, 20 perc alatt pirosra sütjük. Sülés közben legalább egyszer meglocsoljuk saját szaftjával. A sütés végeztével 10 percet pihentetjük, a zsírját leszűrjük.

A körethez a krumplit vékony karikára vágjuk, majd egy teflonserpenyőben felforrósított zsiradékhoz adjuk. Sózzuk, borsozzuk, rádobjuk az aprított fokhagymát, és fedő alatt közepes hőfokon (gyakori keveréssel) saját levében puhára pároljuk-pirítjuk, majd friss petrezselyemmel megszórva, savanyúsággal tálaljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss