Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sült kolbász sütőtökkel, hagymával, és mustárszósszal

60 perc
bonyolult
költséges
2 adag

Elkészítés

  1. A sütőtököt pucoljuk meg, majd vágjuk fel vékonyabb cikkekre. A lila hagymát szintén pucoljuk meg, majd vágjuk félbe, és vágjuk fel kicsit vastagabb csíkokra.
  2. Egy tepsibe öntsük bele az olajat, majd tegyük bele a kolbászt (villával kicsit böködjük meg).
  3. Ezután helyezzük köré a cikkekre vágott sütőtököt és a lila hagymát, majd szórjuk meg a zsályával és frissen őröljünk rá színes borsot.
  4. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 40 perc alatt szép pirosra.
  5. Amikor készre sült, vegyük ki a sütőből és szedjünk ki 2-3 evőkanál zsiradékot egy serpenyőbe, majd tegyük vissza a kikapcsolt sütőbe, és tálalásig tartsuk melegen.
  6. Hevítsük fel a zsiradékot, majd szórjuk meg a liszttel, és kevergetve pirítsuk pár pillanatig. Ezután öntsük fel az erőlevessel, adjuk hozzá a magos mustárt, majd keverjük simára. Végül kevergetve főzzük pár percig, hogy egy sima szószt kapjunk.
  7. Közben ízlés szerint készítsünk mellé köretet. Én krumplipürét készítettem, mert szerintem az illik hozzá a legjobban.

Megjegyzés

Tálaláskor kanalazzuk a tányérra a krumplipürét, és helyezzük mellé a sült kolbászt és a zöldségeket, majd locsoljuk meg a szósszal, és úgy kínáljuk. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss