Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Spórolós konyha, avagy kiadósan finomat

A hónap vége felé elvékonyodó pénztárcánk okán néha érdemes előszedni azokat a jól bevált recepteket, amelyeknek alapanyagköltsége viszonylag alacsony, ellenben kiadós, laktató fogásokat eredményeznek. Kis odafigyeléssel sokféle ételt készíthetünk egészen jó áron.

A kis költségvetésű ételek esetében a legdrágább tételnek számító hús legtöbbször csak kis mennyiségben jelenik meg. Ilyen megjelenési forma a feltétként kínált hússzelet vagy ragu, ami tökéletesen elégséges és ideális kiegészítő lehet a zöldségekből készített fogásokhoz. Ugyancsak kevés hússal elkészíthető sok-sok töltött és rakott fogás, ahol a hús csak az egyik összetevője a tölteléknek, így nem tűnik fel, ha kicsit csalunk a többi alapanyaggal. A kevesebb pénzből történő konyhai gazdálkodás esetében érdemes a színhúsok mellett az olcsóbb belsőségekkel is barátságot kötni, hiszen jó megoldást jelenthet a máj, a zúza vagy a pacal is.

A spórolós konyha megbízható alapanyagai közé tartozik a rizs, a tészta, sőt még a tojás is, amelynek ára elég borsosnak tűnhet, de ha azt nézzük, hogy négy tojásból milyen remek csurgatott tojáslevest készíthetünk, akkor rögvest átértékelődik. A tojás ezen kívül a különféle rakott ételekben is helyt kaphat, nem beszélve a süteményekről, amelyek otthoni elkészítésével szintén sokat spórolhatunk.

A rizs igazi varázs-alapanyag. Jó eltarthatósága miatt könnyedén betárazhatunk belőle egy-egy akció során, s a kamra polcán várhatja, hogy mikor lesz rá szükségünk. A rizs a klasszikus köretként betöltött szerepe mellett remek levesbetét, sőt leturmixolva akár a leves sűrítésére is alkalmas. Töltelékekbe ideális, hiszen a húsos, zöldséges töltelékeket jól lazíthatjuk vele. Rakott fogásokba is bátran tehetünk rizst, de különféle rizses egytálakat, rizottókat, salátákat is készíthetünk vele.

A rizses hús megannyi változata szintén hóvégi fogás lehet, ha a hangsúly nem a húson, hanem a rizs ízesítésén és az esetlegesen hozzáadott zöldségeken van. Desszertfronton is kiaknázhatjuk a rizs képességeit, gondoljunk csak a rizsfelfújtra vagy a tejberizsre, amelyekhez kevés szörp vagy befőtt szükségeltetik csupán, hogy tökéletes desszertté váljanak.

A tésztás fogások esetében szintén rengeteg lehetőségünk van, már csak abból fakadóan is, hogy hányféle tésztát kapni a boltokban. Levesfronton rögvest ott az összes olyan leves, amely tésztabetét után kiált (érdemes kipróbálni a zöldségleveseket töltött tésztabetéttel kínálva), és a sokszor hanyagolt, ellenben nagyon finom lebbencsleves. A köreteken átlépve a tésztából készíthetünk különféle rakott fogásokat, amelyek a tésztának köszönhetően igazán kiadósak. Ilyen többek között a sonkás tészta, a túrós tészta, de akár egy lasagne is ide sorolható. Édesség fronton a tészta mákos vagy grízes tésztaként is visszaköszönhet, vagy egy kevés túró felhasználásával süthetünk belőle vargabélest is.

A tészta mellett a spórolós konyha klasszikus segédereje a liszt, amelyből könnyedén készíthetünk kenyeret, pogácsát, kiflit, pizzát, édes tésztákat vagy éppen palacsintát. A palacsinta is tipikusan az a fogás, ahol a hozzáadott tojás a legnagyobb költség, ha számolhatunk azzal, hogy a kamrapolcon áll még 2-3 üvegnyi lekvár, esetleg kakaópor vagy darált mák, dió.

A krumpli és a szezonban olcsón beszerezhető zöldségek és gyümölcsök is nagy segítséget jelenthetnek, ha kis költségvetésből kell gazdálkodnunk. A krumpliból készíthetünk fantasztikusan finom krémlevest, tartalmas levesbetétként is igen jó hasznát vesszük. Főfogás mellé krémesíthetjük krumplipürének, süthetjük egyben és tálalhatjuk fűszeres tejföllel megbolondítva, vagy készíthetünk belőle hasselback burgonyát, ami ideális vacsorának is. Kipróbálhatjuk a spanyolok laktató tojásos fogását, a tortillát is, de elkészíthetjük a katonák kosztoltatására is jó grenadírmarsot, amely ötvözi a tészta és a krumpli kalóriatartalmát, s ehhez némi magyaros felhangot biztosít a pörköltös alappal. Ugyancsak klasszikus, olcsó fogás a paprikás krumpli, amelyhez leggyakrabban virslit szokás adni, de krinolinnal, kolbásszal vagy magában, egy kevés savanyúsággal kínálva is finom.

A krumpliból készíthetünk krumplinudlit vagy gnocchit is, ami lehet köret, de kis lekvárral, porcukorral megszórva máris igazi, békebeli desszertté válik. Ugyancsak ebből a tésztából dolgozva készíthetünk szilvás vagy barackos gombócot is, aminek a tölteléke nem csak friss gyümölcs lehet, hanem sűrűbb – régebbi – lekvár is megteszi.

A különféle maradék kenyerek, kalácsok, egyéb péksütemények újrahasznosítása is jó módszer a spórolásra. Kevés tej, néhány tojás és pár evőkanálnyi cukor hozzáadásával új életre kelthetjük ezeket az amúgy kidobásra ítélt darabokat. Így válhat főfogás a szikkadt zsemléből vagy kelhet új életre a már nem tökéletes állagú kenyér - bundáskenyér formájában.

A szezonális zöldségekből nagyon jó és értelmes áron kivitelezhető leveseket készíthetünk (pl. karfiol, brokkoli, póréhagyma), felhasználhatjuk őket különféle rakott fogásokhoz, salátákhoz is, vagy köretként kínálhatjuk, esetleg főzeléket is készíthetünk belőlük.

A szezonális zöldségek mellett érdemes felhasználni a kamrában pihenő babot, csicseriborsót, sárgaborsót vagy lencsét, ezekből is igen kiadós ételeket készíthetünk. Főzhetünk belőlük levest vagy akár egy jóféle indiai ragut is kanyaríthatunk, amelyhez túl sok mindenre nincsen szükségünk, csak egy kis curry fűszerkeverékre, amit szintén érdemes otthon tartani.

A kamrapolcon heverő paradicsomkonzerv is pénzkímélő alapanyag, olcsó és rengeteg mindenre felhasználható. Ha van paradicsomkonzerv, akkor készíthetünk belőle levest, rengeteg ragu alapját megteremthetjük, amelyek egy része aztán a különféle egytálételekbe kerülhet bele. Tipikusan ilyen az olasz pizzákhoz is használt paradicsommártás, ami nem csak a pizzára kerülhet, hanem főtt tésztára téve sugóvá válhat, esetleg a lasagne lapok közé kenve adja a meg a csőben sült tészta karakterét.

Szintén a spórolás része lehet a házilag készített szendvicskrémek birodalma, amivel kiválthatjuk a felvágottakat, sonkákat, kolbászokat - vagy legalábbis radikálisan csökkenthetjük a mennyiségüket. Ebbe a körbe tartoznak a különféle körözöttek vagy egy lazább tojáskrém, de szezonban a padlizsánkrém is ideális választás lehet.

Padlizsánkrém

Hozzávalók:
2 közepes padlizsán
1 fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma

bors
majonéz

Elkészítés: A padlizsánt kettévágom, majd a csónakokat az előmelegített főzőlapra, gázlapra fektetem. Addig sütöm a padlizsánok mindkét felét, amíg alaposan meg nem pirulnak. Az alaposan körbesütött padlizsánt egy sütőpapírral bélelt tepsibe fektetem, és 180 fokra előmelegített sütőbe tolom. Addig sütöm, amíg siklik benne a villa, ami nagyjából 25-30 perc, nagyobb padlizsánok esetén egy picivel több.
Miután a padlizsán kicsit kihűlt, egy kés segítségével lehántom róla a héját, húsát egy mélyebb tálba teszem. Hozzáadom a meghámozott és nagyobb darabokra vágott hagymát, valamint a megpucolt fokhagymagerezdeket. Végezetül hozzáadok annyi majonézt, amennyit szeretnék, botmixerrel elsimítom a krémet, sózom, borsozom, majd egy zárható edénybe kanalazom. 1-2 órát hagyom hűlni, érni.
A padlizsánkrémet tálalhatom magában, vagy felhasználhatom különféle mártásokhoz, szószokhoz is.

Tojásos rizs

Hozzávalók:
1 fej vöröshagyma
2 bögre alaplé
6 tojás
kevés Tabasco-szósz
1 bögre rizs
8 dkg emmentáli sajt

Elkészítés: A hagymát apróra vágom, olajon megdinsztelem. A rizst megpirítom, majd kétszeres mennyiségű alaplével felöntöm, kicsit sózom, kevés Tabasco-szósszal ízesítem, elkeverem, majd lefedem, és takarékláng fölött hagyom, hogy megpárolódjon.
A sütőt 200 fokra előmelegítem, majd a kifőtt rizst belesimítom egy nagy hőálló tálba. Egy tojással mélyedéseket fúrok a rizsbe, majd ezeket feltöltöm 1-1 felütött tojással. A tojásokat picit sózom, és az egészet beterítem a reszelt emmentálival. Addig sütöm, amíg a sajt szép aranybarna nem lesz.

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss