Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Spenótos-ricottás gombóc

5/5

Hozzávalók

  • Hozzávalók 2 személynek:
  • 20 dkg spenót
  • 15 dkg ricotta
  • 1 marék petrezselyemzöld
  • 10-12 dkg liszt
  • 1 db tojás (nagy)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 10 dkg sajt (nálam gouda)
  • szerecsendió
  • őrölt bors

Elkészítés

    Elkészítés: A spenótot forrásba lévő vízbe tesszük, és 2-3 percig főzzük, majd leszűrjük, lecsepegtetjük, kinyomkodjuk belőle a vizet. Az alaposan kinyomkodott spenótot és a petrezselyemzöldet nagyobb darabokra felvágjuk.

    Egy tálba tesszük a ricottát, majd hozzáadjuk az összevágott spenótot és petrezselyemzöldet, belenyomjuk a fokhagymagerezdeket, ízlés szerint sózzuk, megszórjuk őrölt borssal, szerecsendióval, és villával alaposan összekeverjük. Ezután beleütjük az egész tojást, hozzáadjuk a lisztet, és kézzel formázható masszává összegyúrjuk (ha túl lágy lenne a massza, akkor még lisztet adhatunk hozzá).

    A masszából vizes kézzel diónyi gombócokat formálunk, és tálcára helyezve kb. 30 percre a hűtőbe tesszük pihenni (én 15 percre a fagyasztóba tettem be, hogy kissé megdermedjen).

    Egy edényben enyhén sós vizet forralunk, majd belehelyezzük a gombócokat. Megvárjuk, míg feljönnek a víz tetejére, és ettől számítva kb. 2 percig főzzük. Ezután szűrővel kiemeljük, jól lecsepegtetjük, majd tálalásig melegen tartjuk.

    Tálalhatjuk reszelt sajttal megszórva, tejföllel megcsorgatva, ízlés szerint salátával vagy éppen sajtmártással. Én sajtmártással és olívaolajjal meglocsolva tálaltam.

  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ezek is érdekelhetnek

Promóció

Hasonló Receptek

Magazin