Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Spenótos rakott burgonya II.

75 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A burgonyát héjában sós vízben megfőzzük, langyosan meghámozzuk, vékony karikákra vágjuk.

A vajból a liszttel, a tejjel, és a leveskockával besamelmártást főzünk.

A parajt felhevített olajon megdinsztelt vöröshagymára és fokhagymára öntjük, sóval, szerecsendióval, borssal fűszerezzük, levét teljesen elfőzzük.

Egy kb. 3 l-es sütőtál alját kevés olajjal kikenjük, a burgonya 1/3-át beleterítjük. A tojás felét rákarikázzuk, a mártással megkenjük, ráhalmozzuk a spenót felét, 10 dkg sonkát fektetünk rá, megszórjuk a reszelt sajt felével. Ismét mártás következik, majd rárétegezzük a második harmad burgonyát, a maradék tojást és a spenótot. A maradék sonkával beborítjuk, mártást kenünk rá, és a maradék burgonyával kirakjuk a tetejét. Besamelmártással megkenjük, reszelt sajttal meghintjük.

Előmelegített 200 fokos sütőben kb. 35-40 percig sütjük, ameddig a teteje pirosra sül.

Tetszés szerint zöldfűszerekkel díszíthetjük.

Ezek is érdekelhetnek

Friss