Specli alaprecept

Az egyik legkedveltebb hüttefogás a Spätzle, azaz specli, amit sajttal, sajtokkal összesütve kínálnak, de szinte bármilyen feltétel elbír

Hozzávalók

  • 25 dkg finomliszt
  • 2 db tojás
  • 1 dl szénsavas ásványvíz
  • 0,5 dl tej
  • csipetnyi só
  • zsiradék (zsír, olaj, kókuszzsír)

Elkészítés

    1.

    A tojásokat felütjük és egy villával alaposan felverjük, majd hozzáadjuk a tejet és a vizet. Beletesszük a lisztet és egy csipetnyi sót, majd kézi vagy gépi habverővel alaposan kidolgozzuk a tésztát egészen addig, amíg az el nem kezd egy kicsit hólyagosodni. Ezután legalább negyed órát hagyjuk pihenni.

    2.

    A tészta kifőzéséhez egy közepes lábasban - pici sóval - vizet forralunk, egy másik tálba pedig egy kevés zsiradékot öntünk, és takarékon lévő lángra tesszük.

    3.

    A speclit a nokedlihoz hasonlóan kiszaggatjuk, arra ügyelve, hogy a nokedlinál hosszabb szálakat hagyjunk. A megfőtt tésztát szűrővel vagy szűrőkanállal kiemeljük a vízből, lecsöpögtetjük, s a másik, előmelegített, kevés zsiradékot tartalmazó tálba tesszük, majd megforgatjuk.

    Köretként fogyaszthatjuk, és ízlés szerint ízesítjük. 

  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ajánlott receptek és cikkek

Hozzászólások

kelelaci 2 hónappal ezelőtt
Mlvel, hogy a lecsónál nem tudok hozzászólni, kedves asszonyom csak egyre adjon választ, honnan tudja maga, hogy a magyarok lopták le a szerb gyuvecsot és abból lett a magyar lecsó? Hát, hogy eláruljak valamit a gyuvecs az török kaja és mi sokkal közelebb állunk hozzá mint a szerbek. Csak azt nem értem, hogy a liberális agyakban mért van az, hogy mi a magyarok mindent loptunk, konyhánkat, nyelvünket stb. A magyar konyha mellet egyik környező ország konyhája sem áll meg, ezt a szomszédok állítják. Üdv.

Hasonló Receptek

Magazin