Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Spárgás-sajtos leveles kocka

45 perc
egyszerű
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A spárgának tördeljük le a fás részét, majd a sípokat enyhén sós vízben főzzük pár perc alatt roppanósra. Ezután szűrjük le, és hideg vízzel öblítsük le.

Az előnyújtott leveles tésztát vágjuk fel 6 részre, majd a szélétől kb. 1-2 cm-re a kés hegyével óvatosan vágjuk be. Figyeljünk arra, nehogy teljesen átvágjuk a tésztát. Ezután minden tésztakockára helyezzünk néhány vékony szelet sajtot, majd helyezzük rá az alaposan lecsöpögtetett spárgát. Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd mindegyikre tegyünk 1-1 szelet bacont. Végül ízlés szerint szórjuk meg szezámaggal.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egymástól kicsit távolabb, helyezzük rá a tésztákat. Toljuk előmelegített sütőbe, majd magasabb hőmérsékleten süssük szép pirosra (én légkeverésnél 180 fokon sütöttem).

A sütőből kivéve hagyjuk langyosra hűlni, majd tálaljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss