Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Spárgás-sajtos frittata

MME MME
1
45 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A sütőt közepes lángra előmelegítem. Előveszek egy fémnyelű teflonos serpenyőt (a sütőben hőállónak kell lennie). A hagymát negyedekre vágom és felszeletem. A fokhagymát vékony szeletekre vágom. A vajon addig pirítom a hagymát és a fokhagymát, míg pirulni kezd. Hozzáadom a kb. 2-3 cm-es darabokra vágott spárgát. Addig főzöm, míg a spárga megpuhul (3-4 perc), de nem szabad túlfőzni. Közben a tojásokat felverem a parmezánnal és a fűszernövényekkel, sóval és borssal. Hozzáadom a spárgához, keverek rajta egyet, majd hozzáadom a brie sajtot egyenletesen elosztlatva a tetején. Kavarás nélkül kb 3-4 percig főzöm, majd egyből az előmelegített sütőbe teszem, és kb. 11-12 percig sütöm. A sütőből kivéve hagyom állni 2 percig, így könyebb szervírozni.

Megjegyzés

Finom reggeli. Ami megmarad reggel, az meg köretnek jó lesz a vacsihoz. - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss