Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Spárgás-baconös frittata muffinformában

45 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A spárgák bimbóit levágjuk, majd - amennyiben fehéret sikerül beszereznünk - a szárakat hámozóval kicsit vastagabban megtisztítjuk, nehogy fásak maradjanak. (A zöld spárga szárát nem kell meghámozni.) Ezután a bimbókat félretesszük, a szárakat pedig vékonyan felszeleteljük.

Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd hozzáadjuk az apróra felvágott lilahagymát, és elkezdjük üvegesre párolni. Pár perc után hozzáadjuk a felszeletelt spárgát, és kevergetve puhára pároljuk, majd levesszük a tűzről és hűlni hagyjuk.

A tojásokat beleütjük egy tálba, majd hozzáöntjük a tejszínt, belereszeljük a sajtot, és ízlés szerint sóval, őrölt borssal ízesítjük. Ezután alaposan összekeverjük.

A muffinformákat kibéleljük a szeletelt baconnel (én félbevágtam a baconszeleteket, és úgy béleltem ki vele a formákat). Ezután kanalazzuk bele a hagymás-spárgás keveréket úgy, hogy mindegyikbe egyformán kerüljön, majd a tejszínes-tojásos-sajtos keveréket öntsük rá. Végül tegyünk mindegyik tetejére a félretett bimbókból, majd reszeljünk rá egy kevés sajtot.

Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 20-25 perc alatt süssük szép aranybarnára. A sütőből kivéve a formában hagyjuk kicsit hűlni, majd óvatosan emeljük ki a formából (én szilikonos formában sütöttem, és abból nagyon könnyen ki tudtam emelni).

Tálaláskor ízlés szerint kínálhatjuk friss kenyérrel, péksüteménnyel vagy éppen salátával. Melegen és hidegen egyaránt nagyon finom.

Ezek is érdekelhetnek

Friss