Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

S.O.S!!! Karácsony!

default user icon
SB
Muszáj előre tervezni, listát írni, de amit megtervezünk, bedőlhet. Mindannyian kerültünk már pechspirálba: elfogyott a hal, bedöglött a kocsi, megbetegedett a gyerek, beborult az egész karácsonyi menetrend. Ilyenkor kell elővennünk improvizációs készségünket és akcióba lendülni.

Vannak, akik 24-én délután kettőig dolgoznak. Ők biztosan nem fognak délelőtt pulykát tölteni és halat panírozni. Azoknak is van ötletünk, akik előre el szeretnének készíteni mindent, és a vacsorát egyenesen a hűtőből szervírozni. Azoknak sem könnyű, akik idén a karácsonyi vacsora árát másra, például rezsire költik. És akkor még nem is említettük azokat, akik karácsonykor is diétáznak.

 

Az Expressz Vonat

Az 1 óra alatt elkészíthető menüsor! Figyelem, a bevásárlás nincs benne!

Brandys rákleves
Hozzávalók:
20 dkg garnélarák (tisztított, mélyhűtött)
2 dl halalaplé (kockából)
0,5 dl brandy
2 dl száraz fehérbor
4 dkg vaj
1 evőkanál liszt
2 dl tejszín
2 tojássárgája
Előkészítés: A fagyos garnélarákot a halalaplében (ha nincs, vízben) 2-3 percig főzzük, majd leszűrjük, és kb. 30 percre a konyakba áztatjuk. A főzőlevet megőrizzük.
Elkészítés: A főzőléhez hozzáadjuk a fehérbort, sózzuk, borsozzuk, felforraljuk. A vajat felolvasztjuk, megpirítjuk benne a lisztet, azaz világos rántást készítünk. Hozzáöntjük a főzőlevet, a tejszínt, és kb. 10 perc alatt kiforraljuk. Leszűrjük a levet, elkeverjük benne a tojássárgákat, beletesszük a brandybe áztatott rákhúst, már nem forraljuk tovább, leveses csészékbe merve tálaljuk.

Elkészítési idő: 15 perc + 30 perc pihentetés

Lazac egyszerűen, de nagyszerűen
Hozzávalók:
4 szelet lazacfilé

fehérbors
vaj
Elkészítés: A besózott és borsozott lazacszeleteket kivajazott sütőlapra tesszük, a tetejére is teszünk egy kiskanálnyi vajat, és felforrósított grillsütőben 4-5 percig sütjük.

Elkészítési idő: 10 perc

Mákfelfújt mézes tejszínhabbal
Hozzávalók:
20 dkg mák
5 dkg liszt
5 tojás
5-10 dkg méz
fél dl tej
vaníliás cukor
őrölt fahéj
Elkészítése: A mákot megdaráljuk, egy lábasba tesszük, hozzáadjuk a lisztet, a vaníliás cukrot, a mézet, az őrölt fahéjat és a tojássárgáját. Állandó keverés mellett hozzáöntjük a tejet, erős tűzön sűrű masszává főzzük, majd kihűtjük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan a kihűlt masszához keverjük, amit ezután lisztezett puding- vagy őzgerincformába töltünk, és vízfürdőbe állítva forró sütőben kigőzölünk. Az elkészült felfújtat azonnal, a formából kivéve, mézzel elkevert tejszínhabbal tálaljuk.

Elkészítési idő: 15 + 20 perc + 25 perc hűtés

A Sokkezű Istennő


Akinek napokkal korábban el kell készülnie az ételleé, és csak ki akarja kapni a vacsorát a hűtőből, mert 24-én egész nap szaladgál, kézbesít, fodrásznál ül.

Vargányakrémleves
Hozzávalók:
30 dkg vargánya
1 fej vöröshagyma
fél dl napraforgóolaj
5 dkg liszt

2 dl tejszín
petrezselyem
kevés olaj
Elkészítése: A friss vargányát alaposan megmossuk, a földes részeket levágjuk. Személyenként 4-5 dkg gombát kockákra, a többit vékony szeletekre vágjuk. Kevés olajban, erős tűzön a kockára vágott gombát megpirítjuk, majd az olajból kivéve félretesszük. A visszamaradt olajban aranysárgára pirítjuk a finomra vágott vöröshagymát, majd hozzáadjuk a szeletelt gombát, és állandó keverés mellett erős tűzön lepirítjuk. Lehetőleg enyhén sózzuk, és kevés vizet hozzáöntve puhára pároljuk. A megpuhult gombát vízzel felöntjük, tejszínes habarással sűrítjük és felforraljuk. A levest átszűrjük, és tálalás előtt beletesszük a pirított vargányakockákat, tetejét finomra vágott zöldpetrezselyemmel megszórjuk.

Füstölt hallal töltött tojás
Hozzávalók:
4 tojás
20 dkg füstölt hal
20 dkg majonéz
1 evőkanál joghurt
néhány szál petrezselyem
Elkészítés: A tojásokat a szokásos módon keményre főzzük. Hosszában kettévágjuk, a sárgáját kiemeljük. A füstölt hal bőrét lehúzzuk, a gerincet kiemeljük, a húst villával kissé összetörjük. A halhúst és a tojássárgáját együtt ledaráljuk. A kapott krémet 1-2 kanál majonézzel és a joghurttal jól kikeverjük. A krémet jó púposan a tojások üregeibe töltjük, majd kézzel megformázzuk úgy, hogy egész tojásnak tűnjenek. Tálra helyezzük, majonézzel leöntjük, és friss petrezselyemlevelekkel díszítjük.

Aszaltszilvás pulykamell
Hozzávalók:
4 szelet pulykamell,
20 dkg kimagozott aszalt szilva
15 dkg gyöngyhagyma
2 dl száraz fehérbor
1 dl tejszín,
2 szem szegfűszeg
darabka fahéj
3 dkg vaj

fehérbors
Elkészítés: A kiveregetett hússzeleteket sóval, fehér borssal bedörzsöljük. Forró vajon mindkét oldalon aranysárgára pirítjuk. Hozzáadjuk a megtisztított, egészben hagyott gyöngyhagymát. 2 percig kevergetve pirítjuk, majd felöntjük a borral és a tejszínnel. Beletesszük az aszalt szilvát, a szegfűszeget és a fahéjat, majd fedő alatt megpároljuk. Párolt rizzsel körítjük.

Drezdai püspökkenyér
Hozzávalók:
A tésztához:
10 dkg mazsola
10 dkg fekete szemű mazsola
3 evőkanál rum
5 dkg élesztő
1/8 liter tej
10 dkg cukor
10 dkg vaj vagy margarin
5 dkg zsír
50 dkg liszt
1 tojás
1/2 teáskanál só
fahéj
vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
10 dkg mandula
Ezen kívül:
10 dkg vaj
6 dkg cukor
5 teáskanál porcukor
Elkészítése: A mazsolákat áztassuk a rumba. Az élesztőt egy kevés cukorral futtassuk fel langyos tejben. Meleg helyen 10-15 percig kelesszük. A maradék cukrot, a zsírt és a többi hozzávalót keverjük össze. A mazsolát adjuk hozzá, majd 1 órát pihentessük. A tésztát kenyérformára alakítjuk, a széleit alufóliával határoljuk, hogy ne csússzon szét. A tepsit sütőpapírral rakjuk ki, tegyük bele a tésztát, 30 percet hagyjuk állni, majd 180 fokos sütőben 65–70 percig süssük. Ha megsült, a meleg püspökkenyeret olvasztott vajjal kenjük be, és szórjuk meg cukorral.

 
A Kongó Kincstár Őre

Az alábbi menüsort azoknak állítottuk össze, akik idén nem akarják nagyra nyitni a pénztárcájukat. Nem is kell. Lazac nélkül is lehet gyönyörű a karácsony!

Füstöltsajt-krémleves
Hozzávalók:
4 dkg vaj
1 púpozott evőkanál finomliszt
8 dl víz
1,5 húsleveskocka
15 dkg reszelt füstölt sajt
2 dl tejszín
fél-fél mokkáskanál reszelt szerecsendió és őrölt bors
4 tojássárgája
4 vékony szelet kenyér
Elkészítése: A vajat lábasban fölolvasztjuk, a lisztet 1 perc alatt világosra pirítjuk benne. A vízzel fölöntjük. Habverővel többször megkeverve nagy lángon fölforraljuk, a leveskockát belemorzsoljuk. Közben a sajtot lereszeljük, kétharmadát a levesbe szórjuk, és kevergetve 3-4 perc alatt simára főzzük. A tejszínnel dúsítjuk, a szerecsendióval fűszerezzük, ha kell, utánasózunk. A kenyérszeletekből pirítóst készítünk. Mind a négy levesescsészében egy-egy tojássárgáját simára keverünk, a forró levest rámerjük, a maradék sajttal megszórjuk. Pirítóssal kínáljuk.


Tonhalas-tejszínes penne
Hozzávalók 3-4 személyre:
50 dkg penne
2 konzerv tonhal
2-3 gerezd fokhagyma
3-5 dl tejszín
ha kell sűríteni: étkezési keményítő

fehérbors
bazsalikom
oregánó
Elkészítés: A tésztát feltesszük főni. Amíg fő, elkészül a szósz is. :) A halról lecsöpögtetjük az olajat, benne megdinszteljük kicsit az apróra nyomott fokhagymát, beletesszük a tonhalat, és ízesítjük a fűszerekkel (folyamatosan kevergetni kell, mert gyorsan odaég!). Hozzáadjuk a tejszínt, ha túl híg, akkor egy kis étkezési keményítővel besűrítjük. Ha van otthon citrom, néhány csepp citromlével meg lehet bolondítani, de anélkül is finom! A tésztát leszűrjük, és összekeverjük a szósszal. Bármilyen reszelt sajttal isteni finom!!!

Mákos guba *speciál*
Hozzávalók:
10 kifli
kb. 15 dkg mák
kb. 30 dkg kristálycukor
6-8 evőkanál porcukor
1 csomag vaníliás cukor
2 tojás
mazsola ízlés szerint
1,5-2 l tej
diónyi  margarin
fél marék zsemlemorzsa
Elkészítés: A kiflit 1 cm széles karikára vágjuk. A tejből a tojások cukorral elkevert sárgájával, a cukorral és a vaníliás cukorral madártejszerű főzetet forralunk. Egy nagy jénai tálat kivajazunk, zsemlemorzsával megszórjuk. A forró madártejbe szűrőszerű lyukacsos kanálon belemártjuk a kiflikarikákat, hagyjuk, hogy néhány pillanatig magukba szívják a nedűt. A jénaiba egy sort rakunk belőle. Erre cukorral vegyített darált mákot rétegzünk, majd mazsolával is meghintjük. Addig ismételgetjük, amíg a kifli elfogy. Eddigre illik a madártejnek is kifogynia, ha még maradna belőle, óvatosan, egyenletesen csurgassuk a guba tetejére. A két tojás fehérjéből és a porcukorból habot verünk, majd betakarjuk vele a tálban lévő gubát. A tetejére még egy kis cukrot is hinthetünk, ez sütéskor szépen karamellizálódik a tetején. Előmelegített sütőben 10-15 percig sütjük (amíg a hab egy kis halványbarnás árnyalatot kap).

 
Diétai Magyar Múzsa


Azoknak, akik egészségügyi okok miatt diétáznak vagy akaratbajnokok annyira, hogy még karácsonykor sem rúgják fel a diétát. Mi büszkék vagyunk rátok (és Csokonai is)!


Avokádókrém
Hozzávalók 4 személyre:
3-4 érett avokádó
1 citrom leve
3-5 gerezd fokhagyma
1 vöröshagyma
2 paradicsom
erőspaprika

bors
Elkészítése: Az avokádókat megmossuk és meghámozzuk (nagy magját eltávolítjuk), egy tálban villával összetörjük. Hozzáadjuk a citrom levét és az apróra vágott hagymát. A fokhagymát belenyomjuk. A paradicsomot meghámozzuk, és nagyon apróra vágjuk, majd az avokádókrémhez keverjük. Ízlés szerint ízesítjük a fűszerekkel.

Hideg narancsleves
Hozzávalók:
50 dkg narancs
2,5 dl víz
5 dl száraz fehérbor
4 dl frissen facsart narancslé
2 dkg étkezési keményítő
5,5 evőkanál édesítőpor
csipetnyi só
1 tojás
1 rózsaszín húsú grapefruit
Elkészítés: A narancsot forró vízben megmossuk, szárazra töröljük, és a sárga héját lereszeljük. Fehér bundájától is megtisztítjuk, majd gerezdekre bontva, a hártyáitól megszabadítjuk. A grapefruitot is ugyanígy készítjük elő. A gyümölcsöket tálalásig hűtőszekrényben tároljuk. A reszelt narancshéjat belerakjuk a vízbe, majd hozzáöntjük a narancslevet és a bort. Felforraljuk, és kis lángon öt percig főzzük. A tojásfehérjét egynegyed rész édesítőporral kemény habbá verjük. A forrásban lévő narancsos-boros lébe teáskanállal kis galuskákat szaggatunk a habból, néhány percig főzzük, majd leszűrjük, és melegen tartjuk. A levet továbbra is tűzön tartjuk, de ügyeljünk arra, hogy csak gyöngyözzön, ne forrjon. A tojássárgáját habosra keverjük az édesítőpor háromnegyed részével, apránként hozzákeverjük felváltva a keményítőt és a sót. Az édes tojássárgát hozzákeverjük egy kevés forró boros-narancsos léhez, majd az egészet beleöntjük az éppen csak gyöngyöző többi lébe. Habverővel gyorsan simára keverjük, és egy perc múlva lehúzzuk a tűzről. Ha kihűlt, a hűtőszekrényben jéghidegre hűtjük. Tálalás előtt a gyümölcsöt csészékben elosztjuk, a felkevert levest ráöntjük, végül mindegyiknek a tetejére helyezünk a habgaluskából.

Nizzai saláta
Hozzávalók 6 személyre:
1 fej saláta
3 szál újhagyma
1 konzerv articsókaszív
50 dkg paradicsom
1 konzerv tonhal olajos lében
24 szem fekete magozott olívabogyó
3 evőkanál olívaolaj
1,5 evőkanál fehérborecet
1 mokkáskanál szárított provanszi fűszerkeverék
Előkészítés: A salátát leveleire szedjük, megmossuk, szárazra rázzuk. A hagymát megtisztítjuk, felaprítjuk. Az articsókaszíveket lecsepegtetjük, négybe vágjuk. A paradicsomot megmossuk, gerezdekre vágjuk. A tonhalat lecsepegtetjük, az olajat felfogjuk.
Elkészítés: A salátaleveleket szétosztjuk 6 tányérra. Szétosztjuk rájuk a paradicsomot, az articsókát és a hagymát. A haldarabokat és az olívabogyót a paradicsomra szórjuk. A felfogott halolajat összekeverjük az olívaolajjal és az ecettel, sóval és borssal ízesítjük. Az öntetet a salátára locsoljuk, és megszórjuk vegyes zöldfűszerekkel.


Házi gyümölcsjoghurt
Hozzávalók:
50 dkg bármilyen gyümölcs
4 dl natúr joghurt
6 evőkanál méz
Elkészítés: A gyümölcsöket megmossuk. Annyi vízzel, amennyi ellepi őket, feltesszük főni. Amikor megpuhult, leszűrjük és hagyjuk kihűlni. Ezután botmixerrel összeturmixoljuk - ha bogyós gyümölcsből készítjük, ritka szövésű szitán áttörhetjük, így a magok nem maradnak benne. A joghurtot a mézzel jól elkeverjük, majd hozzáadjuk a gyümölcsvelőt is.

Minden, ami karácsony >>>

Karácsonyi receptajánlók gyors, egyszerű, olcsó, hagyományos, pulykás, halas, vegetáriánus változatban >>>

Eredményes készülődést és nagyon boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!

Ezek is érdekelhetnek

Friss